Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Kulturális figyelő
88 Kulturális figyelő Ebben a gyűjteményben az Intézet munkatársainak azokat a kutatási beszámolóit szedték csokorba, amelyek a - jórészt - határainkon túl élő magyarság statisztikai adataival foglalkoznak. A kötet főszerkesztője s egyben az Intézet alapító igazgatója, Juhász Gyula az előszóban kiemeli ennek a típusú kutatómunkának az aktualitását, és ezzel mintegy a jogosságát igazolja, hivatkozva Illyés Gyulára. Valóban fontos kutatni a világon élő magyarság adatait, demográfiai jellemzőit, mert a „kemény” adatokon alapuló magyarságképünk tárgyilagosabb lesz. Hajlamosak vagyunk a magyarságról szólva „búsongani” és „nemzethaláf’-ról beszélni romantikus szóömlenyekben, figyelmen kívül hagyva azt a lélektani tényt, hogy a „búsongás” már tudattalan önfeladás, meri sajnálni azt lehet amit elfogadunk, amit komolyan veszünk (nevezetesen a nemzethalált). Ezzel szemben a kötet más, pozitív értékeket mutat föl; a tárgyilagos hangot és megbízható adatkezelést. A kötet szerzői és szerkesztője a „magyarság ügyét” szolgálják, de a Bibótól tanult értelmes módon, elfogultságoktól mentesen. Nem véletlenül említettem Bibó István nevét. Ugyanis a tanulmányok tárgyilagossága és színvonala mellett az is idekívánkozik, hogy ő volt a Teleki Intézet utolsó megbízott ügyvivő elnökhelyettese, mert ezt az Intézetet is bezárták 1948-ban. Teleki Pál alapította, és amíg működhetett, addig a Teleki Intézet (utolsó nevén: Keleteurópai Tudományos Intézet) a Kárpát-medence népeit kutatta és a kisnépek megbékélését szolgálta. A Magyarságkutató Intézet ha nem is teljes spektrumában, de az adottságai és lehetőségei között ennek a nagymúltú intézetnek bizonyos értékeit is fölvállalta. A kötet szerzői a környező országok magyarságát nem szakítják ki a többségi nemzet közegéből. Vagyis a magyar kisebbségek adatait mindig együtt vizsgálják a többség adataival, akár a múltat elemzik, akár a jövőt kémlelik becsléseikkel. A kötet két nagy tartalmi egységre osztható. A „Demográfia, település, társadalom” című a nagyobb tanulmányokat tartalmazza, amelyek a Kárpát-medence és az egyesült államokbeli magyarság demográfiai és területi adatait tárgyalják. A második tartalmi egység kisebb írásokat közöl. Az indító tanulmány néhány adatát, arányszámát érdemes megemlíteni. Dávid Zoltán az egykori (történelmi) Magyarország területén élő nemzetiségek arányszámait elemzi egészen 1851- től kezdve napjainkig. Valójában 1960-ig tud valamelyest megbízható adatokat összeszedni, onnantól kezdve becslésekre kell hagyatkoznia. Nem lehetett könnyű összegyűjteni a különböző, sokszor megbízhatatlan, nem egységes kategóriájú statisztikai évkönyvekből ezeket az adatokat, és még így is megmaradni szakmailag korrektnek. Megtudhatjuk, hogy a magyarság 1910-ben érte el a legnagyobb arányszámát a Kárpát-medencében, 54,5%-ot; az utolsó statisztikai adatok szerint még mindig a többséget teszi ki (53,3%) 1960-ban a magyar népesség. 1960-tól viszont, a becsült adatok alapján, elkezdett fogyni a magyar nép a Kárpát-medencében, és valamikor a 80-as évek közepén az arányuk 50% alá esett. Magyarország demográfiai adatait már régóta ismerjük, de azért megemlítem, hogy évente kb. 20 ezerrel kevesebb Magyarország lakossága, s az ezredfordulóra várhatóan 10 millió 340 ezer lesz. A statisztikai évkönyveken alapuló becslések alapján a környező országok magyar kisebbségeiről a következők mondhatók el: Felvidéken az ezredfordulón kb. 700 ezer magyar él, lélekszámúk stagnál; Kárpátalján várhatóan 180 ezer magyar fog élni, itt is stagnál a lélekszám; Romániában (nemcsak a történelmi Erdély területén) a becslések szerint 2 millió magyar fog élni az ezredfordulón, ez az arányszám is stagnál, ez annál is inkább meglepőbb, mert a román statisztikák alapján a magyar többségű megyék természetes szaporulata nem marad el az országos aránytól (1956 és 1977 között 26% volt a románok gyarapodása), ennek ellenére a magyar anyanyelvű lakosság az adott időszakban 1%-os gyarapodást mutatott a hivatalos statisztikák szerint. A legrosszabb mutatókkal a jugoszláviai magyarság rendelkezik, ott valószínűleg az erőteljes kivándorlás miatt van ez; várhatóan az ezredfordulóra 390 ezer magyar fog élni az egykor Magyarországhoz tartozó tarületeken (Horvátországot kivéve). Hézagpótló ez a kötet; így összegyűjtve a magyarság adatait az elmúlt negyven évben nem adták ki. Talán éppen ezért jó lett volna, ha még Nyugat-Európa és Kanada, valamint Auszt
