Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - H. H. Schmid: Teljesítmény és hit
6 H. H. SCHMID: TELJESÍTMÉNY ÉS HIT hozzá akkor is, ha a gyorsabbak, a bölcsebbek, az értelmesebbek közé tartozunk, akkor is, ha nem vagyunk az elsők között. Az új kezdet kegyelme erőt ad nekünk, hogy ott is futni merjünk, ahol utoljára nem nyertünk díjat, ott is munkához lássunk, ahol legutóbb nem ment a dolog. Bölcsességet ad, hogy felismerjük határainkat, és józanul bevalljuk, hogy elbizakodottak voltunk. Az emberekkel való együttélést is újjáteremti: egymást kölcsönösen ne csak tetteink és teljesítményeink mértékén mérjük; tudjunk megtörtént dolgokat megbocsátani és elfelejteni. Ez az új kezdet felszabadít, felszabadít teljesítményre, de egyszersmind szabaddá tesz a siker görcsös kergetésétől is. Mindezek figyelembe vételével hogyan valósulhat meg a teljesítmény és a hit kapcsolata? Már a bevezetésben említettem azt a kétélűség'et, sőt ellentmondásosságot, ahogyan korunk a teljesítményre tekint. Egyik oldalról olyan hangosan kritizálják, mint soha azelőtt. Szinte attól félünk, hogy teljesítményével az ember nem kevesebbet, mint a világot fenyegeti pusztulással. Másrészt meg mindent az ember teljesítményétől remélünk. Teljesítményével az embernek nem kevesebbet, mint a világot kell megmentenie. Az alaposabb vizsgálat azonban azt mutatja, hogy mindegyik elvéti a realitás határait. Az egyik oldal lebecsüli az ember teljesítményét. Az, hogy az embernek a világot formálnia kell, gondolkodnia, cselekednie, teljesítményt produkálnia, az nemcsak sorsa, hanem a megbízatása. Ha megtagadná ezt, emberi mivoltát vétené el. A másik oldal pedig túlbecsüli az ember teljesítményét. Nem ismeri fel, hogy az emberi teljesítménynek megvannak a határai, hogy az emberi teljesítmény óhatatlanul osztozik az ember és a világ ideiglenességében, és produktuma soha nem egyértelmű. Nem ismeri fel, hogy a teljesítmény témájával elválaszthatatlanul össze van kötve a bűn problémája is. A teljesítménynek ebben a kétélűségében van a helye a hitről való beszédnek. Mert nemcsak az ember mutatja fel a maga teljesítményét, hanem a hit is, sőt csak az igazán. A hit teljesítménye abban áll, hogy az emberi teljesítményt az azt megillető helyre utalja: A hit bátorítja és szabadítja fel az embert a teljesítményre. Egyidejűleg azonban meg is szabadítja tőle, hogy higgadtan tudjon bánni evilági teljesítményével. Az ember nem azonos a teljesítményével, egyszerűen az új kezdet kegyelme úgy adatott neki, az ígéret, amiből él, nagyobb, mint ami az ő erejéből valaha is telnék, és a világ sorsa végül is nem az ember teljesítményétől függ. A helyzet tehát az, hogy teljesítmény és hit éppen a hit teljesítménye által függ oly szorosan össze. Ezeket az összefüggéseket tudatossá tenni, azokat a teljesítmény komoly, de higgadt szándékával élni, ez lehet a keresztény hit alapján tájékozódó, eredményes iskola egyik legmagasztosabb hivatása — „Isten dicsőségére és városunknak hasznára és épülésére”. így lehet „a föld sava” — társadalmunk javára és tudományunk javára is. Tekintsünk vissza erről a magaslatról még egyszer alapigénkre, amely azt a tapasztalatot juttatja kifejezésre, hogy az emberi teljesítmény nem tudja mindenestül meghatározni az ember sorsát. Most egyszerre nem pesszimista szöveg többé; ellenkezőleg: hála Istennek, hogy úgy van, hogy nem mindig a gyorsaké a pályadíj, nem mindig a hősöké a diadal. Mert csak így lehetséges, hogy az ember nem teljesítménye függvénye, csak így kerül igazi helyére a teljesítmény, csak így marad tekintetünk szabad Annak számára, akinek magunkat és a világunkat köszönhetjük — még mielőtt csak ujjúnkat
