Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Bárdossy György: Ki szegény a mai Magyarországon?
BÁRDOSSY GYÖRGY Ki szegény a mai Magyarországon? Szegénység mindig volt az emberiség történetében; mindig akadtak olyanok, akiknek kevesebb volt valamilyen anyagi (pl. élelem) vagy emberi (pl. egészség) erőforrásból. Azt a mindenkori közösség határozta meg, hogy mit tekint anyagi és szellemi erőforrásnak, és azt is, hogy kit tekint szegénynek. Az ókori zsidóságnak, például, egészen határozott véleménye volt a „többről” is — noha azt nem ítélte el —, a „kevesebb” kiküszöbölésére azonban már határozott „programmal” rendelkezett. A kétezer évvel ezelőtt élt zsidóságról tudjuk: a talmudi előírások szerint egy-egy hitközség köteles volt saját szegényeinek annyit juttatni, hogy azok családtagjaikkal éhen ne vesz- szenek, és fejüket legyen hová lehajtani. Sajnos, a vallással sok esetben együtt jár a türelmetlenség, ez ott azt jelentette, hogy voltak segélyezésre érdemesült szegények, és voltak arra érdemtelenek, akiket vallási okokból esetleg magából a közösségből is kivetettek. A korai középkori Európában Augustinus etikai tanai voltak meghatározóak a szegénység — gazdagság társadalmi jelenségének megítélésénél. Augustinus szerint a bűn következménye, hogy valakinek több van valamiből, ezt azonban lehet orvosolni úgy, hogy időnként a gazdag megosztja javait a szegényekkel. Későbbi keresztény korokban az uralkodó elitben ez a bűnösségtudat elhalványult, de megmaradt az adakozás gesztusa. A protestáns kultúrkörben a szegénységet kezdték személyes erénybeli hiányosságokkal magyarázni, mint dologtalanság, erkölcstelenség, lustaság. A kiválasztottságra való érdemtelenség nyilvános bizonyítékát látták abban, ha valaki szegény maradt. Az elmúlt évszázadok során a szegénységet azonosították a kenyérszűkével és a lakáshiánnyal, és beszéltek érdemes, valamint érdemtelen szegényekről. Még a szegénység okát firtató magyarázatok is mintha alig változtak volna a kétezer év során: a nőknél a megözvegyülést vélték oknak, a férfiaknál a csatában szerzett, vagy más okból származó munkaképtelenséget, esetleg a munkaképes fiatal nemzedék hiányát egy nagycsaládban. A XIX. század — a szegénység kiküszöbölése szempontjából — szinte semmi újat nem hozott. Elsősorban egyéni hibákkal, esetleg balszerencsével indokolták a szegénység meglétét. Megjelentek szélsőséges elméletek is, mint pl. a szociáldarwinizmus, amely szerint a szegénység genetikailag öröklődő tulajdonság, így nem is szabad semmit tenni a szegények helyzetének a javításért, mert csak a szegénység bővített újratermelését segíti elő.
