Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Csepregi Béla: Adalékok a magyar evangélikus ébredéshez
42 CSEPREGI BÉLA: ADALÉKOK A LELKI ÉBREDÉSHEZ nyilvános és gyakran igen népes igehallgatói programjával. Így volt ez már Ostffyasszonyfán (1920), Sárszntlőrincen (1932), Kardoskúton (1933) Apos- tagon (1934), Budakeszin (1935), Domonyban (1936), Gyenesdiáson (1937). Itt azért állok meg, mert ennek a felsorolásnak szinte mindegyik tagjához már nekem is fűződnek személyes, szinte múlhatatlan emlékű élményeim. A kardoskúti tanyai templom melletti kukoricás életfordító lelkibeszélgetések, magángyónások alkalmas színhelyéül kínálkozott (az evangéli- záló előadások ennek kapcsán a nagy orosházi templomot töltötték meg zsúfolásig három estén keresztül igehallgatókkal). Apostagon magam is részt vettem, ugyan még KIE-tagként harmadmagammal, és itt ismertem meg Gáncs Aladárt is személyesen. Budakeszin Bujdosó Jakab Magyar Béthele helyezte az eddig innkább igével szolgálók szívére a legelesettebbek közötti szeretetszolgálatot. Domonyban Rinne Károly is jelen volt, mivel az 1937-es finnugor lelkészkonferencia előkészítésére hosszabb időt töltött Magyarországon, s a Baráti Mozgalom jelen lévő tagjai éppen az ő javasatára borultak térdre, s imádkoztak együtt a magyar ébredésért. A Baráti Mozgalom gye- nesi konferenciája pedig egyenesen új fejezetet nyitott az evangélikus evan- gélizáció történetében. Gáncs Aladár ezt már nem érte meg, mivel 1935. december 11-én utolsót dobbant az egyház ébredéséért égő szíve. 44 éves volt, de rövidségében is teljes értékű, el nem múló jelentőségű volt az élete. Az 1937-es nyári gyenesi BM-konferencián megjelent Ecsedy Aladár és Békefi Benő református lelkész is, akik elmondták, hogy a Bethánia keretében évek óta tartanak gyülekezeti evangélizációkat, s az egyesületi forma lehetőséget adott nekik evangélikus gyülekezetek látogatására is, de mostantól fogva — mondták — a református egyház teljesen igényt tart szolgálatukra, ezért azt tanácsolják, hogy az evang. testvérek saját maguk kezdjék el gyülekezeteikben ezt a munkát. Ecsedy Aladár gyülekezeti lelkészként, Békefi Benő evangélizátorként mondta el tapasztalatait. A biztató szavak nem találtak süket fülekre, a jelenlévők megtárgyalták, megszívlelték a hallottakat, s már azon az összejövetelen elhangzottak a meghívások az első gyülekezeti evangélizációkra: Ösagárdra és Tokajba. Egy ideig még bizonytalanság volt a szolgálat időtartamát illetően (10, 8 vagy kevesebb nap), de hamarosan kialakult és ideálisnak bizonyult a vasárnaptól vasárnapig tartó, 8 napot felölelő, összefüggő szolgálat. Hamarosan kitűnt, hogy különösen is Sréter Ferenc kapott Istentől ritka és áldott kegyelmi ajándékot erre az ébresztő szolgálatra. 1937-ben 3 (Nagy- tarcsa, Domony, Csömör), 1938-ban 10, 1939-ben 12, 1940-ben 14 evangé- lizációt tartott mindig nyilvánvaló áldással. Párhuzamosan gyülekezeti lelkészek is számosán vettek részt a szolgálatban (Harmati Béla, Túróczy Zoltán, Túrmezei Sándor és János, Zászkaliczky Pál, Szabó József stb., nem lelkészek közül Mády Zoltán). Isten előrelátó gondoskodásának ismertük fel később, hogy Sréter Ferenc akkor már évek óta a Bányai Evangélikus Egyházkerület missziói lelkésze volt. Addig a püspöki hivatalban iktatott, ügyeletet tartott, de az evangéli- zációs munka terjedésével püspöke őt éppúgy, mint személyemben az utódját, minden más munkától mentesítette, és az evangélizáció szolgálatára bocsátotta. Minden beleszólás nélkül, a legteljesebb szabadsággal. Ez Raffay Sándor kiemelkedő érdeme az ébresztő munka támogatásában minden más mellémagyarázás ellenében.
