Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Csepregi Béla: Adalékok a magyar evangélikus ébredéshez
CSEPREGI BÉLA: ADALÉKOK A LELKI ÉBREDÉSHEZ 41 talán egyházkerületenként megosztva — a diákok lelki ébresztése szolgálatára. Az eredményre eddig még nem bukkantam rá. Gáncs Aladár 1919-ben részt vesz az Evangéliumi Keresztyén Munkások Szövetségének szervezésében, ami ugyan nem lesz még eredményes, de ő nem veszíti el kedvét, hanem tovább próbálkozik, és a következő évben, 1920. aug. 3-—6-ra összegyűjti Ostffyasszonyfára a megújulást kereső, az egyházi megújulást váró lelkészeket. Ez már az evangélikus egyházi ébredés leendő munkásai sorainak első rendezési kísérlete. Ha ugyan a felsorakozá- sig még egy évtized telik el, de az sem tudatos munka és nyilvánvaló gyümölcsök nélkül. Hiszen erre az időre esik a Fébé kiválása a Bethániából (1924), s az új egyesületnek titkára és első lelkésze Gáncs Aladár lett. A Diakonissza Egyesület sokrétű szolgálatában mégis központi helyet foglalt el a személyes lelki munka, a hitébresztés és a szolgálatra való felkészítés. Ez pedig közel állt Gáncs Aladár szívéhez. A teológusok és fiatal lelkészek konferenciái (1926-tól) sokakban hagynak életre szólóan mély nyomot. Klotildliget nemcsak diakonisszák otthona lesz, lelkészek elcsendesedési helye, hanem a szolgálatban állók egyre több leendő testvért, gyülekezeti tagot is hoznak magukkal, s már itt megtaláljuk a később népessé lett konferenciák életerős magvát. Az evangélikus külmisszió ügye is nagyon a szívén van Gáncs Aladárnak. Itthon lelkesen toborozza a hátvédet, de egész szívével ott van az előőrsök harcában is. Kunst Irén írásait sajtó alá rendezi, Pauer Irmával diakonisz- szákat nevel. A Misszióegyesületnek előbb jegyzője (1931-től), azután titkára (1932-től haláláig). Szerkeszti a Missziói Lapokat, amely akkor már túllépi a XXX. évfolyamát, szervezi a Missziói Fiókegyesületeket, Missziói Gyermekszövetségeket, misszionáriusok magyarországi kőrútjait, s mindezzel már végső keretet készít elő szíve legvágyottabb céljához: ima- és szolgálatközösségbe forrasztani azokat, akiknek legbensőbb ügyük a hitben meglankadt és lelki életben stagnáló evangélikus gyülekezetek felrázása. így alakul ki az a csoportosulás, amely Baráti Mozgalom néven lesz ismertté. 1931. szeptember 30-án többedmagával Gáncs Aladár írja meg a mozgalom alapiratát. Gazdag, színes munkaprogram ez az egész magyar evangélikus egyház lelki megelevenítésére és gyümölcsöző szolgálatára, igazi hivatása valóságos betöltésére, lelkészeket és nem lelkészeket tömörít ez testvéri közösségben arra, hogy rendszeres hetenkénti imádkozással (mindig előre és aktuálisan készített imavezérfonal alapján) és fáradhatatlan szolgálattal munkálkodjanak — szóval és cselekedettel — az egyház megelevenítésén. A mozgalom létszáma néhány tízzel kezdődött, és alig egy évtized alatt 50 fölé emelkedett. De a magyar evangélikus ébredésért kimondhatatlanul sokat tett. Csupán csak emlékeztetőül hadd sorolok fel neveket is. Lelkészek: Gáncs Aladár, Túróczy Zoltán, Németh Károly, Bakay Péter, Fábián Imre, Moli- torisz János, Sréter Ferenc, Schulek Tibor, Urbán Ernő, Harmati Béla, Szabó József, Ittzés Mihály, Túrmezey Sándor és János, Zászkaliczky Pál, Rimár Jenő, Drenyovszki János, Danhauser László stb. Nem lelkészek: Molnár Gyula, Mády Zoltán, Karsay Gyula, Szelényi Károly, Cserháti Sándor, Uzoni László, Szalay Károly stb. A gazdagon szétágazó programban már központi helyet foglal el a gyülekezeti evangélizáció. Ez kezdődik már azzal, hogy a mozgalom tagjainak évenkénti találkozóit, elcsendesedéseit összekapcsolják a helyi gyülekezet
