Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Endreffy Zoltán: Ökológia és erkölcs
ENDREFFY ZOLTÁN: ÖKOLÓGIA ÉS ERKÖLCS 23 épp ellenkezőleg arra, hogy a földet „művelje és őrizze” (lMóz 2,15). Ahogy a deutero-kanonikus Bölcsesség könyvében olvashatjuk: „szentségben és igazságban igazgassa a világot” (9,3), mert csak így tehet eleget alapvető megbízatásának, hogy közösségben legyen a szent Istennel, akinek képmására teremtetett és akihez hasonlóvá kell válnia: „legyetek szentek, mert én, az Űr, a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz 19,1). De ha így áll a dolog, akkor napjaink ökológiai válsága talán nem annyira a zsidó—keresztény hagyomány antropocentrikus természetszemléletének következménye, hanem sokkal inkább annak, hogy nem „szentségben és igazságban igazgatjuk a világot”, másképpen: hogy a modern társadalmak és gazdaságok működésében vajmi kevéssé érvényesülnék a zsidó—keresztény hagyomány erkölcsi elvei. E feltevést egyébként az is valószínűsíti, hogy az ökológiai válságba torkolló modern tudományos, technikai és gazdasági fejlődés maga is annak a szekulari- zációs folyamatnak a terméke, amelynek során az európai kultúra kezdett leválni a kereszténységről. De ha nem a kereszténység erkölcsi elvei, akkor miféle elvék vezérlik a modern szekularizált társadalmak embereinek erkölcsi magatartását? Mint ismeretes, a szekularizáció abban áll, hogy a társadalmi élet egyes területei — a politika, a gazdaság, a tudomány, a művészet stb. — egymás után kiválnak a kereszténység befolyása alól és autonóm törvényeket kezdenek követni. E folyamat részéként az újkori filozófusok autonóm, az isteni kinyilatkoztatástól független etikákat is megkíséreltek kidolgozni, amelyek közül az értelmes önzés különböző elméletei lették a legbefolyásosabbak: a modern társadalmakban az emberek többsége az értelmes — vagy olykor kevésbé értelmes — önzés erkölcsi álláspontjára helyezkedik. Elméletileg ezt az etikát olyan gondolkodók dolgozták ki, mint Spinoza vagy a felvilágosodás etikusai, Holbach és Helvetius, de ehhez a típushoz tartozik a 19. században keletkezett utilitarizmus is. Az értelmes önzés alapelve úgy szól, hogy ha az ember ésszerűen, racionálisan követi a saját érdekeit, akkor ezzel automatikusan az erkölcsi jót, a közjót is szolgálja. Azért nem hazudunk, mert ha rajtakapnak a hazugságon, akkor elveszítjük szavahihetőségünket, ami viszont ellentétben áll tulajdon érdekeinkkel. Ha megígérünk valamit, akkor saját érdekünk kívánja, hogy teljesítsük ígéreteinket, különben elveszítenénk mások bizalmát, amivel saját magunknak okoznánk kárt. Saját érdekünk az is, hogy másokkal szemben jóindulatúak és segítőkészek legyünk, mert ha segítünk másoknak, akkor remélhetjük, hogy mások is segíteni fognak nekünk. így vezetik le ezek a gondolkodók az erkölcsi erényeket az értelmes önzésből; felfogásuk szerint gonoszul cselekedni egyszerűen annyi, mint rosszul kalkulálni. A szabadversenyes kapitalizmus működése a gyakorlatban is igazolni látszott ezt az etikát: a politikai gazdaságtan klasszikusai, Adam Smith és követői úgy vélték, hogy a piacon egy „láthatatlan kéz” úgy hangolja össze az egyéni és társadalmi érdekeket, hogy valaki akkor szolgálja leginkább a közjót, ha kizárólag saját hasznát keresi. Ma már tudjuk, hogy az értelmes önzés ideológusainak nem volt igazuk, mert szép számmal akadnak olyan szituációk, amikor a saját érdekünk szempontjából az ésszerű,, ha az erkölcsileg rosszat választjuk. Ilyen például az az eset, amikor a másik, akinek kárt okozunk vagy akivel szemben jogtalanságot követünk el, gyengébb, mint mi, és ezért nem tud védekezni a jogtalanság ellen. Vagy ilyen az az eset, ha bizonyosak lehetünk abban, hogy a jogtalanság, amit elkövetünk, nem derül ki. Könnyen meg lehet viszont
