Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Harmati Béla: A vallás és az erkölcsi értékek jelentősége a nemzet és az állam számára
HARMATI BÉLA: A VALLÁS ÉS AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKEK ... 13 más, mint emberi élet, akkor Krisztus testté léteiének nincs semmi jelentősége. A keresztény azonosság nem elvont, hanem konkrét realitás, amely szociális, gazdasági és politikai viszonyainkban gyökerezik. A Bibliából csupán a testté lett Krisztust ismerjük, ebből következik, hogy a keresztény életet csak akkor ismerhetjük meg, ha az formálja politikánkat, gazdaságunkat és társadalompolitikánkat. A keresztény élet vagy megjelenik ezekben, vagy nincs sehol. Hamis annak a feltételezése, hogy csak akkor vagyunk keresztények, amikor templomba megyünk vagy Istenhez imádkozunk. Ezek csupán fontos pillanatai az inspirációnak és a „feltankolásnak”, s ezeket nem szabad összetéveszteni a keresztény élet tulajdonképpeni dinamikájával és szerteágazásával. Ha merünk Krisztusért élni, akkor ezekre a struktúrákra keresztény befolyást kell gyakorolnunk.” (17) Egyes egyházak közvetlenül bele tudnak szólni társadalmuk politikai életébe, alakítani tudják a társadalom struktúráit, míg más országokban közvetítőkön keresztül tehetik ezt. Hogy az egyház mennyire tud hatni a környezetében, az döntő módon függ attól, hogyan tevékenykednek tagjai, elsősorban a laikusok a társadalomban. Egyes afrikai államokban a vallásos orientációnak különleges formáira bukkanunk. Zimbabvéban Canaan Banana államelnök, korábban metodista lelkész, ezt mondta egyik beszédében: „ ... számomra a szocializmus a kereszténység legitim gyermeke. [...] A mi szocializmusunk egyáltalán nem vallástalan, hanem a vallást éthoszunk fontos részének tekintjük. [...] Ezért mindnyájunknak tudatában kell lennünk azzal, hogy a szocializmus általunk képviselt formájának el kell fogadnia az afrikai vallásosságot, és meg kell állapítania, hogy annak segítségével hogyan küszöbölhetjük ki a régebbi idők immoralitását. [...]” (18) Ugyanez érvényes Zambiára is, ahol Kenneth David Kaunda elnök az ország minden vallását felhívta a zambiai humanizmus nevében, hogy munkálkodjanak az emberek lelki és anyagi jólétén (19). Ronald F. Thiemann amerikai teológus viszont dilemmát lát egyházaink és a civil religion viszonyában: „A keresztény hit sohasem azonosítható valamely intézménnyel, akár egyházi, akár politikai is legyen az. Az evangéliumnak függetlennek kell lennie minden partikuláris társadalmi vagy kulturális struktúrától, ha a kritika és a felszabadulás üzenete akar maradni. Nagyon is világosan rajzolódik ki az amerikai és európai történelemből, hogy mekkora az olyan eltorzulási veszély, ha az evangéliumot túl szorosan kapcsolják egy nemzet vagy nép sorsához. [...] Az egyháznak tudnia kell, mikor támogathatja saját nemzete polgári kegyességét és mikor kell prófétai módon ítélkeznie arról.” (20) Meg kell kérdeznünk itt, vajon valóban független lehet-e az evangélium „minden partikuláris társadalmi vagy kulturális struktúrától”, amint Thiemann azt véli. „Tiszta” formában ugyanis nem létezik keresztény hit és evangélium, csak úgy és olyan formában, amelyik beleágyazza azt egy bizonyos kulturális és történeti környezetbe, nyelvbe és társadalomba. Egy példát használva azt gondolom, hogy az evangéliummal nem úgy van, mint a Coca-Cola konszern, amelynek féltve őrzött titkos receptje van. E recept szerint állítják elő a kondenzátumot, és ezt küldik szerte a világba, ahol helyi vizet adnak hozzá, és kész a világon mindenütt egyforma ízű ital. Sem a Vatikán, sem a genfi ökumenikus központ, de Canterbury vagy Konstantinápoly sem állít elő sűrített evangéliumot vagy teológiát, hogy azt
