Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Trajtler Gábor: Szokolay kantátáitól az Ecce homóig
TRAJTLER GÁBOR: SZOKOLAY KANTÁTÁITÓL . .. 23 ház, a hívők ma még bűnnel küszködnek. Az Ámen a jelent idézi, a győzelem még odébb van. A Lutheránia számára ez ideig írt kantáták utolsó darabja a Luther- kantáta (1983). Négy tétele a reformátor életén vezeti végig a hallgatót. Az igazság keresése és annak megtalálása után a bátor harcost mutatja be, majd a hitvallót, és végül azt az embert, aki hitét mindhalálig megtartja. Az ismert lutheri, zsoltárból vett. jelmondatot zenei eszközökkel külön is kiemeli: „Én nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit.” Kiállást sugároznak szavai: „Visszavonni nem tudok és nem akarok semmit.” A harmadik tétel ismét hangsúlyosan vallja: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus . . . engem megváltott... szenvedésével és halálával.” Meglepő ebben a viharos tételben az a végtelen nyugalom, amellyel Luther rendíthetetlen meggyőződését festi a szerző. Az utolsó ütemek tuttikórusa harangzúgással hirdeti az üdvösséget, az örökkévalóságot a tökéletes boldogságban és az Istenben való örömben. A hangzás végül is egyetlen kitartott szopránkari magas f hangban válik éterivé, mennyeivé. Ezek után térjünk vissza az Ecce homóhoz. Azt nagyon határozottan meg kell mondani, hogy az Ecce homo egészének zenei nyelve nem a kantátáké. Szokolay tudatosan használ a kantátákhoz egy hagyományosabb, tonálisabb hangot, figyelembe véve a műfaj és a templomi előadás íratlan követelményeit. Az Ecce homo sokkal modernebb, disszonánsabb, operásabb a kantátáknál. Mégis úgy ítélem meg, nem az operák sorában és logikájával fejthető meg a maga teljességében, hanem ha a kantáták sorába állítjuk ezt a passióoperát. A témaválasztás, a Jézus-dráma ismétlése is a spirituális szférába utalja inkább, hiába történik minden az operaszínpadon s a huszadik században. Szimbólumrendszere is számos helyen a kantátákéra utal. Manoliosz (a Jézus szerepű pásztor) hangja jól ismert tenorszóló a Libellusból: „Aki Isten fia lett, az osztán Istennek él.” Akárcsak Bach Máté passiójában is Jézus szavait egy kivételes vonós hangszeres kísérettel halljuk, úgy Manoliosz szavai körül is mindig megváltozik a hangzásvilág, megszelídül a zene. A kegyetlen jelenkorba beárad a szelídség és a békesség. Amikor így szól: „Házam, a gyümölcsöst, a szőlőm is ... néktek adom”, éterikus akkordsorozat jelzi, hogy a jézusi szó más világot hoz a földre. Ugyanez a mennyei békesség szólal meg Manoliosz ajkán, mikor rádöbben, hogy leprafoltos az arca: „Ha Sátán tette volna, akkor űzd ki ezt már! Ha Isten tette, legyen áldott ő mindezért.” Jól ismert a menekülők pópájának, Fótisz atyának baritonja is, emlékeztet a Pünkösdi ének Péter apostolának hangjára, a Libellusból Bornemiszáéra, a Confessióból a hitvallóéra, a Luther-kantátából a reformátoréra. Megszólítása: „Testvéreim!” az egyetlen zenei idézet a kantátákból, pontosan az, ahogy Péter szólt pünkösdkor. Ismerős a férfikari tömbök alkalmazása, ezek ábrázolják az üldözöttek érkezését Fótisz atyával, s azt is, ahogy a gályarabok láncaikat vonszolják. Ugyanez a tartalmi azonosság van a gyermek-, illetve női kari halleluja-tételek és karácsonyi énekek között. Az opera szimbólumaiból csak a legfeltűnőbbeket vegyük sorra. A mű elején a húsvéti „Krisztus feltámadt” prímkánon az egyetértés szimbóluma (Pünkösdi ének), a Manolioszt kísérő fehér hangos vonósclusterek a tisztaságé (Jeremiáda), a dráma fordulópontjain megjelenő romantikus gyors mixtúramenet lefelé a gonoszságé (Libellus, Confessio), az osztinátóbasszus a sötétségé (Karácsonyi ének, Gályarab kantáta), a két mixtúrahangzás súrlódása a hazugságé (Pünkösdi ének). E modern zenében a tiszta akkord kivételes, és annál jobban kiemeli a fontos mondanivalót, mint pld. „Legyen ál
