Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988

1988 / 1. szám - Fabiny Tamás: Nyolc év mérlege. A gyenesi ifjúsági konferenciákról

72

FABINY TAMÁS: AZ IFJÚSÁGI KONFERENCIÁKRÓL

pontból a Fejér-Komáromi egyházmegye, ahol már hosszú évek óta folynak, sok áldással, a nyári táborok. Egy lépést jelentett a rendszeres regionális találkozók irányába az a két ifjúsági csendesnap, amelyet 1937 őszén Kiskőrösön és Budapest-Kelenföldön tartottak, több száz résztvevővel.

Az előadók részéről is merült fel igény bizonyos újításokra. Célszerű lenne az előkészítő munkát néhány napos „edzőtáborozással”, előadók konferenciájával összekötni. Érdemes lenne a Gyenesen elhangzott előadásokat, vagy legalábbis egy azokból való válogatást nyomtatásban is megjelentetni, például a Lelkipásztor című folyóirat egyik különszámaként. Általában szükségesnek mutatkozik a gyerekeknek és fiataloknak szóló sajtókiadványok fel- frissítése, színesítése. Az előadók száma egy-egy nyáron 20—25; ebben a körben egymás között szinte mindig meg lehet tapasztalni a testvéri légkört, az együttes munka örömét. Nagyszerű dolog, ha egy munkaág képviselői együtt tudnak imádkozni, szívből képesek örülni a másik sikerének, s szüntelenül megtapasztalják a csapatmunka örömét. Ez a szellem jellemzi az előadói gárdát, amelybe azonban érdemes volna több világit meghívni. A konferenciákon az egyház és a társadalom mai kérdéseihez kapcsolódóan behatóbban kellene foglalkozni a magyarság sorskérdéseivel, nemzeti hagyományainkkal, történeti és egyháztörténeti értékeinkkel.

(Egy vallomás) Az évek során több száz megnyilatkozás született arról, hogy kinek mit jelentett a gyenesdiási ifjúsági konferencia. Ebből a halomból most egy fiatal lánynak a gyenesi hatásra született meditációja és imádsága tárul elénk.

„Gyenesdiáson jártam. Az Űr 1985. esztendejének első ifjúsági konferenciáján. Igen jól éreztem magam. A mélység-magasság közti hullámzásokat, a viharokat is belevéve. Sok «-gyerekkel« megismerkedtem, hallgattam őket. Nyilván ahány ember, annyi atmoszférájú és irányultságú beszélgetés.

De nemcsak szeretnivaló emberekre (kicsikre és nagyokra) találtam, hanem jó igehirdetőkre, és ami mindennél fontosabb, Istenre! Igen. Ilyen nyilvánvalóan és félreismerhetetlenül még nem éltem át Isten létét és közelségét, elérhetőségét. Elfelejthetetlen élmény az Istennel való találkozás. Aki átélte, tudja. Aki még nem, nem baj. Tárja ki szíve kapuját a lehető legtágasabbra, Isten be fog rajta lépni.

Ha tévelygek, pörgők, bolyongok önmagam körül — megpróbál, megráz, megkeres. (Visszatérhetek, mert visszavár. »Az Isten tenyeréről nem lehet disszidálni.«) Ha orra bukom vagy hasra esem, felkelhetek. Ha féregként csúszok a mocsokban (ahol hajlamos lennék jól érezni magam, kedvtelve eltengetni az időt), lehajol értem, sugdos vagy »kiabál« hozzám.

Ha van fülem a hallásra, megtalált lehetek.

Uram! Ujjongó szívvel és hittel adok hálát Neked, hogy Gyenesdiáson tölthettem egy hetet. Köszönök mindent, amit kaptam Tőled. A fájásokat, rám méretett megpróbáltatásokat külön is. Köszönöm, hogy Szentlelked által jobban megismerhettem magamat, és megismerhettelek Téged igéden, Jézuson, az imádságon keresztül, az egész teremtett világon keresztül. (Emberek: tekintetek, ölelések, kézfogások és szorítások; természet: amelynek tökéletessége mindig megköveteli az örök rácsodálkozni tudást.)

Köszönöm, hogy Rád, Feléd nézhetek. Hogy milliók közt fontos vagyok a számodra én is, maximális érdemtelenségem ellenére. Köszönöm, hogy felfogtam felfoghatatlanságodat! Szeretetedet, bocsánatodat, kegyelmedet, irgalmadat, akaratodat, tökéletes, mindenható létedet! Ámen.”