Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Trajtler Gábor: Szokolay kantátáitól az Ecce homóig
TRAJTLER GÁBOR: SZOKOLAY KANTÁTÁITÓL . .. 21 lől nézve lehet megragadni, hanem az Ecce homo eszmei köréhez szorosabban kapcsolódó kantáták felől. Szokolay Sándor eszmei és szimbólumrendszere, mely az operában manifesztálódik a legteljesebben, a kantátákban született, és érett egyre kifejezőbbé. Ezek a művek 1970 és 1983 között keletkeztek, nagy részüket a szerző a Lutheránia Ének- és Zenekarának írta, s Weltler Jenő karnagy iránti tiszteletből és szeretetből neki ajánlotta. Vegyük sorra őket. Karácsonyi pasztorál (1970). Komor tónusú zenekari muzsika festi az éjszakát, melyben a pásztorok nyájukat őrzik. A fellendülő kórusszólamok a fény eláradását hirdetik, majd a női kar — miként az angyal — Jézus születését. Örvendezés, halleluja és dicsőségmondás mennyeiek és földiek ajkán. Ezt követi három népdal női kari feldolgozása. Karácsonyi énekek ezek kedves, népi humorral. A kéttémás fúga: „És aranyt, tömjént, mirhát vittek.. után a jókedvű kantátát váratlanul súlyos, tömör akkordos himnusz zárja: „Dicsérünk Jézus, Megváltónk! Bűneinkért megszülettél, hogy meghalj érettünk.” Ugyanúgy utal a szerző a kereszthalálra, mint Bach a Karácsonyi oratóriumban az „Ó, Krisztusfő, sok sebbel” dallamának megszólaltatásával. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Szokolay minden szövegét gondosan válogatja, állítja össze, csoportosítja, sokszor maga írja. Nála nem a zenei ötlet sugallja a szövegi megoldásokat, hanem a gondos szövegválasztást követi a zene komponálása. Ezt a szövegi-teológiai elsőbbséget bizonyítja a megváltás tényére való utalás a Karácsonyi pasztorál záróhimnuszában. A Lutherániának írt kantáták sorába ékelődik az 1971-ben komponált Apokalipszis, amely a Dürer-évfordulóra készült. Nem véletlen, hogy Szokolay a Jelenések könyvét vette alapul a Dürer-metszetek indokán. Az Apokalipszist az egyházi kantáták stílusában komponálja. Megjelennek benne az akkor még szokatlan hangzások: „Sárga színű ló halált hozván” a skála ösz- szes hangja együtt szól a kórusban, festve az elképzelhetetlen borzalmat. A harmadik tétel „Végítélete” még csak fokozza ezt: „Beteljesült az Isten haragja rajtuk” hatalmas kórusuniszónó, maga a végítélet. A negyedik, egyben zárótétel: „Eltöröl minden könnyet. íme, mindent újjá teszek” pedig nem más, mint ismét a megváltásra való utalás. Kronológiailag a következő kantáta a Pünkösdi ének (1972). A pünkösdi történet elbeszélésével kezdődik, mely egyhamar fúgába torkollik: „És lön nagy hirtelenséggel az égből, mint sebesen zúgó szélnek vad zendülése.” Megjelenik az egyik tipikus Szokolay-szimbólum, az egyetértés, a közösség zenei szimbóluma: a „Megtelének Szentlélekkel” szövegre a prímkánon tor- lasztásban. A hazugság szimbóluma: az „Édes bortól részegedtek meg” kifejezésére az álló akkordok mellett megszólaló mixtúra-eltolások erős disszonanciát idéznek elő. Külön figyelmet érdemel Péter prédikációja. Ez a prédikátori bariton ezután mind gyakrabban fordul elő Szokolaynál. A péteri megszólítás: „Testvéreim” dallama pedig szintén másutt is alkalmazott szimbólummá válik. A Pünkösdi ének fináléja érdekes módon ismét teológiai megfontolásra utal. „Jézus feltámadott! Az ember megváltatott!” pünkösd üzenetének, Péter prédikációjának a summája. A Kantáta a gályarabok emlékére (1975) című művét a szerző Káldy Zoltán püspöknek ajánlotta, aki a szövegalapúi szolgáló Szencsey-kódexbeli költeményt a zeneszerző figyelmébe ajánlotta. A kantáta a borzalmak ábrázolása ellenére gyönyörű emléket állít prédikátor mártírjainknak, elmondva, mit kellett szenvedniük zsúfolt börtönökben, halálra hajszoló menetelésben, embertelen kényszermunkában, kegyetlenkedések közepette. Itt szerepel elő-
