Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Trajtler Gábor: Szokolay kantátáitól az Ecce homóig
20 TRAJTLER GÁBOR: SZOKOLAY KANTÁTÁITÓL . . . ihletett és szuggesztív rendezése is. A bemutató előadás végeztével nem volt rohanás a ruhatárakhoz, hanem a közönség és az előadói gárda együtt ünnepelte a szerző-karmestert. És még valamit. Egy új, nagy magyar opera megszületését. Mindenki érezte, ez a mű több, mint egy opera a sok közül. Van valami többlete, előszörre talán fel nem fejthető, mélyebben rejtőző, s ez túlmutat a darabban feltáruló tragédián. Akik ezt a többletet akarták megragadni és kifejteni, többnyire Szokolay Sándor korábbi operáiból indultak ki. Ezek felől nézve vélték megérteni az Ecce homo mondanivalóját. Emlékeztek a Vérnászra, erre az 1964-ben bemutatott spanyol témájú operára, amely a magyaron kívül 15 külföldi operaházban aratott osztatlan sikert. Emlékezetes élménye ennek a műnek a szerelmi szenvedély bemutatása, a szív és az ész tragikus kibékíthetetlensé- gének zenei ábrázolása. Az Ecce homo elemzői emlékeztek a Hamletre, erre az 1968-ban komponált zenedrámára, melyben a szerző a kevesek filozófiai tépelődését helyezte nagyon is merészen az opera eseményeket követelő miliőjébe. Szokolay itt nemcsak a nagy shakespeare-i témát hozta újra elénk, hanem felfedte: aki az igazságkeresés útjára lép, az magában hordozza nemcsak az igazság megtalálásának győzelmét, hanem az egzisztenciális bukás lehetőségét is. Az operák nyomán tájékozódók hivatkoztak az 1973-ban bemutatott Sámsonra is, amely Németh László drámáját vitte operaszínpadra. Itt az elhivatott ember áll a középpontban, roppant tehetségével, erényeivel és egyben emberi gyengeségével. Az óriás küzd, a kicsik, a törpék, a tehetségtelenek ezer gáncsot vetnek. Az óriás elbukik, mert ő is ember. De elhivatottsága erőt ad neki, hogy önmaga elpusztítása árán töltse be hivatását ; sodorja magával pusztulásba az ellenséget. E témák után — szenvedély, igazságkeresés, elhivatottság — jelenik meg az Ecce homo, a Krisztus-dráma. Merthogy az, mutatja az opera történet alapja, a Kazantzakisz-regény, melynek eredeti címe: Az újra megfeszített Krisztus. Vagy ahogy a német fordítás hozza: Görög passió. Szokolay Sándor is passióoperának nevezi a műfajt. Miről van benne szó? Egy görög faluról, nem is olyan messze a történelemben, csak századunk első felében. A török megszálló hatalom agájáról, önkényeskedéséről. Arról, hogy ebben a faluban a hagyomány szerint újra el akarják játszani a passiót, és ennek szerepeit a profán események között meg is élik, nem egy passió-előadáson, hanem a falu hétköznapi életében. Szerepelnek itt földjükről elűzött görög kisebbségiek; pópájuk népvezérként kér, követel, küzd, imádkozik és átkoz, mindezt hívei életben maradásáért. Szól a mű arról is, hogy a két pópa, a falué és az üldözötteké, noha mindketten Krisztus szolgái, miként feszülnek egymással szembe, szent ideológiákkal támogatva tetteiket. És a drámai végkifejletben a Jézus szerepet nehezen vállaló hegyi pásztor, Manoliosz magára veszi mások bűnét, hogy önfeláldozásában megismétlődjék az ártatlan halála az emberekért. A zavar az opera megítélésében talán abban gyökerezik, hogy az elemzők nem veszik komolyan Szokolay többször elhangzott kijelentését, miszerint az Ecce homo gondolati summája: az emberek nem hagyják magukat megváltani. A szenvedély, igazságkeresés, elhivatottság nagy gondolati-érzelmi triászához a mai ember látása szerint a megváltás nem illeszthető. Korunk elvilágiasodott szemlélete miatt elvesztette azt az érzéket, hogy megértse, a megváltás nagy emberi kérdéseinknek nemcsak része, de minden más kérdésünk megértésének és jó megoldásának egyetlen kulcsa. Véleményem szerint az Ecce homo nyújtotta többletet nem az operák fe
