Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988

1988 / 2. szám - Kulturális figyelő

84 KULTURÁLIS FIGYELŐ XVIII. századi, másrészt XX. századi nyelvtudományi problémákra is (544— 679. 1.). Méltatlan dolog lenne, ha megeléged­nénk — e kényszerűen szűkre szabott ismertetés keretében — Balázs János munkája tartalmának leltárszerű felso­rolásával. Ki kell emelnünk a Hermész nyomá­ban járó Balázs János problémaérzékét, a problémáknak nagy tapasztalatú tu­dósra valló megoldását s nem utolsósor­ban az óriási nemzetközi szakirodalom­ban való jártasságát. A pontos bibliog­ráfiai adatok sokaságával is segíti a szerző az olvasó további tájékozódását. A szakember elismeréssel fedezi fel a kötetben Balázs János kutatásainak eredményeit, de a művelt nagyközönség is haszonnal forgathatja e kitűnő nyelv­tudósunknak, modern humanistánknak világos, jó magyar stílusban megírt mű­vét. Vértes O. András Keresztury Dezső: „Csak hangköre más” Arany János 1857—1882 Budapest 1987. Szépirodalmi Könyvkiadó Kevés nagyobb vállalkozás lehetséges a magyar irodalomtörténet-írásban, mint Arany Jánosról összefoglaló pályaképet írni. Keresztury Dezső most közreadott kötete egy ilyen teljes pályakép máso­dik része; az első kötet 1967-ben jelent meg. A tudós szerzőt egy életen át kí­sérte el ez a téma, a könyv bevezetőjé­ben szerényen mégis azt mondja, írása „nem lehet több becsületes kísérletnél”. Tegyük hozzá: a kísérlet sikeres, és a siker talán éppen a feldolgozás „kísér­leti” voltának köszönhető. Mert Keresz­tury Dezső a teljes irodalomtörténeti ap­parátus birtokában is megmarad érdek­lődő olvasónak, aki nem akarja egyszer s mindenkorra kijelölni Arany helyét a magyar irodalom fejlődéstörténetében —, „csupán” kérdéseket tesz föl, és né­hány fontos problémát új megvilágítás­ba helyez egy gazdag, informatív ösz- szefoglalás keretében. Milyen Arany-kép bontakozik ki a monográfia lapjain? Keresztury, szakít­va az idealizáló szemlélet hamis kegye­letével, egy legnagyobb törekvéseiben kudarcot vallott, egyre inkább elmagá- nyosodó költőt állít elénk, akinek csen­des emberi és művészi tragédiájában egyaránt szerepet játszottak alkati té­nyezők, saját mulasztásai (amelyekért örökös önvád kínozta) s a korszak si­vársága: az igazi, megértő szellemi kö­zeg hiánya. Arany titka éppen az, hogy kudarca ellenére is az egyik legnagyobb magyar költői életművet teremtette meg. Szerepválságok és illúzióvesztések fo­lyamatában mutatja be Keresztury Arany pályáját. Nehéz indulása után „a nép költője” szeretett volna lenni Arany: Petőfivel szövetségben (bár tőle sokban eltérő módon) egy jórészt pa­raszti nyelvre és hagyománykincsre épü­lő magas kultúra megteremtéséről ál­modott. A szabadságharc bukása után a megtartó nemzeti poéta szerepét kí­nálta számára a történelem: a közösség megbízásából alkotó, „mandátumos” köl­tőét, aki összefoglalja és újrafogalmazza a nemzet hagyománykincsét, erkölcsi­esztétikai épülésül, mélyebb önismeret­re tanítva. A kiegyezés utáni érdekzsib­vásárban aztán ez a szerep is ellehetet­lenült, s az ünneplések közt egyre job­ban elszigetelődő, inkognitóba húzódó Arany szinte belekényszerült az „önel­vű” lírikus, a modern alanyi költő sze­repébe. A monográfus nem egyszerűen meg­torpanások és újrakezdések sorának lát-

Next

/
Thumbnails
Contents