Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Scholz László: Toyohiko Kagava. Krisztus nem mindennapi követője Japánban
60 SCHOLZ LÁSZLÓ: TOYOHIKO KAGAVA szerű lelki élménye van: Isten átviszi őt a halál vonalán, de vissza is emeli, hogy szolgáljon a nyomorultak között! A győző Krisztus hívja el erre a különleges szolgálatra. Amikor apját temetik indiai-buddhista halotti szertartással, annak vigasztalansága elborítja lelkét, s elhatározza, hogy most már teljes komolysággal „túl kell lépni a halálvonalon és belevetni magát szent háborúba minden begyökeresedett szokás, hagyomány, babona és tévelygés ellen”. Sinkava Az elhatározás tetté válik. Otthagyja a bentlakást a protestáns teológiai szemináriumban, és nem nagy ösztöndíjával kiköltözik Sinkavába! Eddig is kikilátogatott oda, de most köztük akar élni, szó szerint viselni az emberi nyomor minden súlyát! A század eleji iparosodás kezdetén a nagyvárosokban, gyárak árnyékában megszaporodik a nyomortanyák népe. Kobe Sinkavájában is több mint tízezer ember tengődik összezsúfolva. Hat-nyolc négyzetméteres fabódékban élnek. Ablaktalan viskók. Egyben-egyben nyolcan-tízen laknak. Kagava kibérel egy üresen állót. Ez is csak azért üres, mert nemrég gyilkosság esett benne, még véresék a falak, babonából senki ki nem veszi. Egykettőre la- kástalan hálótársakat kap. Bekéredzkednek s ő befogadja őket. Segíti őket kicsiny ösztöndíjából, de keres is valamit alacsonyrendű munkákból. A háznép tápláléka olcsó rizsből híg leves, naponta kétszer. Beteg, koldus, üldözött helyet kap nála. Az egyiktől elkapja az egyiptomi szembetegséget, a trachomát, s egy ideig vak tőle, de egész életére rosszul látóvá lesz. A negyed sikátoraiban miazmás a levegő, a tisztálkodás megoldhatatlan. A nyomor pedig iszonyt! bűnök szülője. A munkanélküliség lealjasítja s elvadítja a népet. Kagava minden türelme, szeretete ellenére sokat szenved is. Tőrrel támadnak reá, kiverik metszőfogát. Ha az utcán kis zsámolyáról prédikálni kezd Isten szeretetéről, nemegyszer megfutamítják, ámde másnap újra kezdi. A gyűlöletet szeretettel viszonozza, és akadnak is olyanok, akik hallgatnak szavára. Különösen gyermekek. Köréje gyülekeznek. Esténként tanítja őket számtanra, mértanra. Hajnaltájt lemegy a kikötőbe, és a hajógyári munkásoknak egy ének eléneklése után tanúságot tesz Isten szeretetéről, mindig Isten szeretetéről. Gyakorolja is az Istentől kapott szeretetet. Mindenét kész megosztani az ínségesekkel, odaadja ruháit, egy-kimonós apostol tud maradni. Fölismeri azonban, hogy ennél több kell a tettből. 1911-ben részt vesz a gyári munkások sztrájkjában. Ezért egy rövidebb időre letartóztatják, majd elengedik. Ettől kezdve evangelizáló tevékenysége rendőri megfigyelés alatt áll. Később, 1921-ben hosszabban kell börtönben ülnie, ezúttal a dokkmunkások sztrájkja miatt, kik Kagavát megbízójuknak tekintik. A börtönben írja meg második és harmadik regényét. Csaknem másfél évtizedet élt le Sinkavában. Közben ugyan két évet tölt el Amerikában, Princetonban, ahol teológiai és népgazdasági tanulmányokat folytat, de onnan is Sinkavába tér vissza. Közben megházasodik. Feleségül veszi Harukót (neve Tavaszt jelent), a vele egyidős volt gyári felügyelőnőt, ki vele együtt vállalja a nyomornegyed viszontagságait, távollétében szere
