Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Dóka Zoltán: Mítosz és racionalitás
DÓKA ZOLTÁN: MÍTOSZ ÉS RACIONALITÁS 57 érvényességi területét illetően. Hans Weder zürichi újszövetséges pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Bultmann nem eltávolítani akarta a mitikust az Újszövetségből (entmythisieren), hanem azt egzisztenciálisan interpretálni (entmythologisieren). Kísérletével „egy racionális, kulturálisan integrált viszonyt akart létrehozni a mitikushoz”. Tehát nem elalkudni akarta az Újszövetség üzenetét, hanem a saját kora feltételei között érvényre juttatni. De senki sem tartott ítéletet Bultmann felett, ahogy ez egyébként gyakran megtörténik olyanok részéről is, akik ugyanakkor munkájának eredményeit használják. Mindenki tisztelettel adózott a nagy tudós és életműve emlékének. Általános egyetértés volt a kongresszuson abban, hogy az immanens racionális tudományosság egyeduralma ma már tarthatatlan, mivel az nem képes sem a világ, sem az emberi lét végső kérdéseinek megragadására és megválaszolására. A racionális tudomány analizálja, azaz felbontja, részletezi a világot, de nem tudja összegezni, egységbe fogni. Innen van, hogy a modern ember egyre inkább elszakad, elidegenedik a valóságos világtól és egyre képtelenebb önmagát a kozmosz egészébe integrálni. Erre csak a mítosz képes, mert ez belevonja az embert az elbeszélt vagy megjelenített transzcendens folyamatba s ezáltal lehetővé teszi számára önmaga azonosítását és az orientációt saját léte és a világ valóságának végső összefüggése felől. így vezet a mítosz a labilitástól a stabilitáshoz, amire a puszta racionalitás képtelen. Ezeket a gondolatokat Fritz Stolz zürichi vallástörténész fejtegette igen érdekes előadásában, amelynek már a címe is sokatmondó: „Mythischer Umgang mit der Rationalität und rationaler Umgang mit dem Mythos” (= Mitikus kapcsolat a racionalitással és racionális kapcsolat a mítosszal). Mítosz és racionalitás nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő, komplementer útjai a valóság megismerésének. Ugyanezt hangsúlyozta a kongresz- szust megnyitó előadásában már Gerhard Oberhammer bécsi indológus is. Szerinte mítosz és racionalitás az emberi egzisztencia nélkülözhetetlen részei. Ha egyensúlyuk megbomlik, akkor az ember maga válik bizonytalanná, ta- lajtalanná és deformálódik viszonya a valósághoz. Mivel pedig a racionalitás nem képes pótolni a mítosz funkcióját, ezért ha a racionalitás elnyomja és nem engedi érvényesülni a mitikus dimenziót, akkor hamis, irracionális mítoszok keletkeznek, amelyek ugyancsak deformálják az ember és a valóság viszonyát. Ez a torzulás, a hamis mítoszok keletkezése korunkban — a naiv racionalizmus meglepetésére és várakozásával ellentétben — egyre fenyegetőbben terjed. Mit jelent mindez az egyház élete, teológiai munkája és az igehirdetés számára? Minden előadásban, de az egész kongresszus levegőjében is mindvégig ott izzott ez a kérdés. Számos utalás is elhangzott ebbe az irányba, ha nem is születtek praktikus receptek. De hiszen maga a kérdésfelvetés is, a látszat ellenére, egészen személyes és sajátosan praktikus fogantatású. Bizonyára nem véletlen, hogy a reggeli áhítatok zsúfolásig telt teremben folytak. Nagy figyelem kísérte a már említett Hans Weder előadását a mítosz és az Újszövetség viszonyáról. Példának az egyik legtipikusabb mitologikus szöveget, János evangéliumának prológusát választotta (Jn 1,1—18). A prológus a logosz (= az ige) mítoszával fejezi ki a keresztény megtapasztalást Jézus jelentőségéről, amelynek mindent összefoglaló tartalma a kegyelem. A logosz „testté léteiéről” szóló mítosz az „isteninek” a „világiba” való leszállását be-
