Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - László Emőke: A besztercebányai evangélikus templom keresztelőterítője
LÁSZLÓ EMŐKE A besztercebányai evangélikus templom keresztelőterítője Az ellenreformáció következtében 1671-ben a besztercebányai vártemplom katolikus kézre került. 1672-ben az evangélikusok és a katolikusok szétosztották egymás között templomi felszereléseiket, s erről részletes leltárt is készítettek. Az evangélikus tárgyak között szerepel az a keresztelőterítő, amely ma az Iparművészeti Múzeum tulajdonában van: „Ein gross tauftuch mit 4 Evangelisten in der mitten aber die tauf Christi von Fr. Kochlatschin gestift.”1 A közel négyzetes formájú, színes selyemmel és fémfonallal hímzett vászonterítő közepén levélkoszorúban Krisztus megkeresztelését ábrázolták, e körött olvasható az ajándékozó felirat: CHARITAS KOCHLATZIN ANNO 1634. Az oldalak közepét a négy evangélista mellképe díszíti: Máté az angyallal, Márk az oroszlánnal, Lukács a tulokkal és János a sassal. A portrék között, az oldalak mentén és a sarkokban szimmetrikus virágbokrok állnak.2 A következő évtizedekben a templom többször is gazdát cserélt, végül a XVIII. században végképp katolikus kézre került, s ekkor az evangélikusok beleegyezésével a régi felszerelési tárgyak továbbra is a vártemplomban maradtak. A terítő megszerzése Radisics Jenő érdeme, aki 1888-ban felfigyelt a már akkor is rossz állapotban levő hímzésre, melynek „becse a múzeumra nézve egyrészt a hímzés technikájában, másrészt a fejek stilizálásában rejlik”. Az ő kérésére Ráth György, a múzeum főigazgatója megkérte gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy járjon közbe Bende Imre besztercebányai püspöknél a terítő múzeumnak való átengedéséért. A püspök 1889- ben a keresztelőterítőt a múzeumnak ajándékozta. A múzeum alapítását követő évtizedek ehhez hasonló rendszeres gyűjtőtevékenységének köszönhető, hogy a már használaton kívül levő régi egyházi hímzések egy része — ajándék, csere vagy vétel útján — gyűjteményünkbe kerülhetett. 1911-ben Díváid Kornél egy vasládába zárva még huszonnégy evangélikus eredetű hímzést fedezett fel a besztercebányai templomban, s közülük néhányat sikerült az Iparművészeti Múzeum számára megszereznie. A XVII. század a késő reneszánsz magyar hímzések virágkora. E vászonhímzéseket főúri, nemesi és előkelő polgárasszonyok készítették gyakorlott hímzőasszonyok segítségével, leányaik, szolgálólányaik közreműködésével. Hímzéssel díszítették a kelengyéhez tartozó vászonneműeket, s a protestáns egyházaknak ajándékozott úrvacsorakendőket, úrasztalterítőket. A hímzéseken a növényi ornamentika az uralkodó, állatalakokat csak ritkán, figurális jeleneteket szinte egyáltalán nem ábrázolnak. A hímzések tervezésénél
