Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 gura, vezérként tisztelik és zsarnokká válik, miközben játékosan kísérletezik saját démonaival: szabadjára engedi őket és gyönyörködik gaztetteikben. Dosztojevszkij e figurájában továbbfejlesztette korábbi hősét: Sztavrogin valósággal hatványra emelt Raszkol- nyífcov, de míg a Bűn és bűnhődés hőse ölt, mert éhes és szegény volt, és csak utólag igyekezett eszmei alapozást adni tettének —, Sztavrogin mindent megtesz, ami rossz, csupán azért, mert gyönyörűségét leli benne. A félelmetes regényt, „a harag könyvét” veszélyes vállalkozás színpadra vinni, noha a mesterien formált figurák odakívánkoznak. Ám a veszély két irányból is fenyeget: a rengeteg jelenet apró mozaikokra töri a drámát; a sok vérontás pedig a grand guignol felé viszi, esetleg átcsap a saját ellentétébe és komikus hatást kelt. A második veszélyt sikerült elkerülni, ám a töredezettségtől nem szabadult meg az előadás. Ha a háttér-megvilágítás szószerint „fényes” ötletével érdekes árnyjátékká is vált az örökös színpad-átrendezés és ha ez az árnyjáték hangulatteremtő hatásával fokozza is a feszültséget —, a gondolatok íve, sajnos, sokszor megtörik miatta. Ez is növeli a megértés nehézségét, hiszen aki a regényt nem olvasta, bizony bajosan fogja föl az alakok közti kapcsolatokat, de állandó izgatottságuk okát is aligha értheti. Fényszóró Közel kétszáz éven át lappangott Krmann Dániel evangélikus püspök (1663—1740) egyik legjelentősebb latin nyelvű kézirata a bécsi császári és királyi udvari levéltárban. II. Rákóczi Ferenc követségében 1708—1709- ben tett oroszországi útjának leírására először a Magyar Tudományos Akadémia figyelt fel. Mencsik Ferdi- nánd és Kluch János szerkesztésében 1894-ben a Monumenta Hungáriáé Historica sorozat 33. kötetében figyelhetett fel rá először a magyar olvasóközönség szűk értelmiségi rétege. A Szlovák Tudományos Akadémia Pedig az izgalomra az ok adott. Ha Isten nincs többé (megöltük, meghalt), akkor mindent szabad, magunk leszünk istenné — hirdetik a kis nyomorult emberkék, de nem képesek a szabadság illúziójának hordozására. Nem szabaddá válnak ugyanis, hanem a bűn megláncolt rabjaivá. Sztavrogin sem tud mit kezdeni végül a lelkek feletti hatalmával, megtébolyodik. Ám Dosztojevszkij túl lát a pokoli látomáson. Reményét az öreg tanár, Sztavrogin haldokló nevelője fejezi ki Lukács evangéliumát idézve (Lk 8,33): „az ördögök maguk kérik, hogy a disznókba belemehessenek... Ezek mi vagyunk..., és eszeveszetten, megszállottan rohanunk a szikláról a tengerbe, és mind belefulladunk, de úgy kell nekünk, mert hiszen tőlünk több nem telik. De a beteg meggyógyul, és a Jézus lábánál ül majd, és elámulva nézi az egészet.” A gyógyulásra váró beteg a nép, mely riadtan figyeli az egymást öldöklő anarchistákat. A színpadi ábrázolás nehéz feladatával Ascher Tamás rendező vívódott, sokszor igen sikeres, felejthetetlen jeleneteket teremtve; a figurákat Darvas Iván, Törőcsik Mari, Andorai Péter, Pap Vera, Kern András, Bánsági Ildikó és az egész vígszínházi együttes remek alakításai keltették életre. Bozóky Éva 1967-ben Jozef Mlinárik professzor szerkesztésében, Gustav Viktory evangélikus lelkész gondozásában és fordításában ismét felelevenítette a hányatott életű tudós szlovák szuperintendens emlékét —, a magyar közönség azonban napjainkig alig tudott valamit róla és diplomáciai tevékenységéről. Elismerés illeti a budapesti Európa- és a pozsonyi Tátrán Kiadó közös vállalkozását, hogy a Bibliotheca Sae- culorum sorozat keretében 1984-ben magyar és szlovák nyelven külön kötetekben, szép illusztrációkkal díszítve
