Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ Erdély története Budapest 1986. Akadémiai Kiadó Erről a hatalmas, 3 kötetes, 1945 lapos, mérhetetlen tudásanyagot felhalmozó, szempontokban gazdag munkáról nem olvasni kell, ezt el kell olvasni. Már a szerzők névsora is biztosíték arra, hogy aki valamit meg akar tudni Erdély múltjáról, megbízható választ kap kérdéseire Makkai Lászlótól, Várkonyi Ágnestől, Trócsányi Zsolttól s a fiatalabbaktól, Péter Katalintól, Szász Zoltántól, Barta Gábortól, Miskolczy Ambrustól, valamint a régész Mócsy Andrástól, Vékony Gábortól, Bóna Istvántól, Tóth Endrétől, utoljára, de elsősorban a szerkesztés nehéz munkáját vállaló s a kötetek mondanivalójának lényegét bevezetőjében és kitekintésében világosan és tárgyilagosan összefoglaló Köpeczi Bélától. Minden probléma sokoldalú megvilágításba került a kitűnő kötetekben. Tiszta képet kap az olvasó a dákoromán kérdéstől kezdve („A római hódítás után a tartományban maradt dák szórványok romanizációját tehát semmi sem bizonyítja.” 92.) Erdély két világháborút átvészelt történetének nehéz kérdéseiig mindenről. Még a minket közelebbről érdeklő problémára, az evangélikus hit elterjedésére is szép számmal találunk adatokat. Luther tanait elsőként a brassói származású Honterus ismertette meg honfitársaival, elsősorban a szászokkal. 1545-ben a szászok kimondották a lutheri tanok elfogadását, s rövidesen szuperintendenst is választottak. Etnikum és vallás erős összefonódottsága tovább szilárdította a szászok igazgatási autonómiáját. Hamarosan a magyarok körében is népszerűvé váltak Luther tanításai. Ebben nagy szerepe volt az anyanyelvűségnek, a hittételek közérthetőbbé válásának, a feudális pompa és ceremóniák elhagyásának s a világi hatalommal szemben a sok háborús nyomorúság miatt is egyre fokozódó kritikának. A szászok után a második, immár magyar evangélikus egyházmegye Temesvár, Arad, Makó, Szeged vidékén alaikult meg. Az első magyar szuperintendens Gönczi Máté. A lutheri tanítások sok kiváló hirdetője közül a legjelesebb Dévai Bíró Mátyás volt. A XVI. század közepétől a reformáció második ágának, a svájcinak hullámai mindinkább visszaszorították Luther híveit. Kiváltképp a fiatal, energikus, debreceni lelkész, majd szuperintendens Melius Juhász Péter néha gyűlölettől fűtött szenvedéllyel szállt szembe katolikusokkal, evangélikusokkal egyaránt. Az általa szerkesztett debreceni és egervölgyi hitvallás egész Európában ritkaságként az élet teljességét szabályozni kívánta. A magyar evangélikusság Erdélyben is visszaszorult, helyt adva a helvét hitvallás követőinek. A református vallás szinte az államvallás tekintélyére emelkedett. Ennek jelentőségét, egyebek mellett, azon is lemérhetjük, ha tudjuk, hogy a Habsburg uralom alatti Magyarország katolicizmusának legerősebb támaszai az Erdélyből odakerült neofiták, Pázmány Péter és Veresmarti Mihály voltak, s hogy Káldi György bibliafordítását Bethlen
