Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Jánosy István: Sylvester János: Finálé (drámarészlet)
64 JÁNOSY ISTVÁN: SYLVESTER JÁNOS SYLVESTER: A szállásán? VIOLA: Ott. Holnap már hallhatod másoktól is, mert láttak, amikor fölmentem. SYLVESTER: És ezt te csak így mondod? VIOLA: így. És nem bántam meg. SYLVESTER: Ördöngős boszorkány! És te még a feleségem vagy? VIOLA: Sajnos. SYLVESTER (végsőkig döbbenten): Sajnos?! VIOLA (zokogva kitör): Láttad, milyen sikerem volt. A király is lelkesedett. Ha most téged ki fognak tüntetni, azt nekem köszönheted! Az Istenért, miért nem te kísértél engem, János! Miért hagytál egyedül? Olyan boldogtalan vagyok most, mikor annyira boldognak kéne lennem! (nyakába omlik) SYLVESTER (ellöki): Szajha, szemét. Takarodj innét! VIOLA: Mi ez? Elűzöl a házból is? SYLVESTER: Azt kéne tennem. Meg is tenném, ha nem volnál a gyermekeim anyja. De együtt már nem élek veled. Holnap visszaköltöztetlek benneteket Gógánfára. JÓVAL KÉSŐBB. BÉCSBEN SYLVESTER: Adjon Isten, Tinódi Sebestyén uram. Mi járatban kereste meg sorsverte házunkat? TINÓDI: Olvastam Kegyelmed írását De hello Turcis jerendo elegia. Szívemet hevítette, lelkemet gyógyította minden egy sora. SYLVESTER: Soha semmit nem írtam annyira szívemből, mint ezt. Egyetlen plánuma nyomorult életemnek, hogy hazámnak veszését távoztas- sam. Ha nyomorék, lábatlan testem karddal képtelen erre, legalább betűimmel védjem népemet! TINÖDI: Magam is ebben nyűvődöm. Mióta a török kiverte a kezemből a kardot és jobbomról lenyeste középső ujjamat, már csak a lantot tudom pöngetni, példákon mutatván hadakozó, bajvívó és várban szorult magyar vitézeknek az pogány ellenségnek mi módon ellene hadakozzanak üdvösséges, tisztességes megmaradásukra. SYLVESTER: Hallottam hírét Kegyelmed énekeinek, sokan magasztalták, akik hallották, de bötűkben még nem olvastam. Nyomattassa meg Kend! TINÖDI: Megnyomattatnám, csakhogy pénzem nincsen hozzá. Magam kódorgó, bujdosó szerzet vagyok, sokszor még födél sincs a fejem felett éjszaka. Étkem, oltalmam semmi. Nádban, szittyósban éjszakázom, mert az sokszor nagyobb biztonságot ád, mint a lakott hajlék. SYLVESTER: Hogyan tudja ezt mind elszenvedni? TINÓDI: Hajt a nagy buzgóság: menteni, ami még menthető. SYLVESTER: Engem is az hajt, csak már kifulladok belé. Jóbnak sem volt annyi nyomorúsága, mint amivel engem vert meg az Ür. TINÓDI: Aligha hihetem. Hiszen hozzám képest Kegyelmed valóságos nagyúr. Nádasdy uram kegyeltje, Bécsben professzor, úgy hírlik Ferdinánd király is jó szívvel van Kegyed iránt. SYLVESTER: Látszat ez, Tinódi uram, délibáb. A pőre valóság ezzel ellenkező. Feleségem megcsalt, kis jószágomat elbitangolták hűtlen szolgák. És íme itt van életemnek legnagyobb szorgalma, a fordítottam Üjszövet-
