Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
58 H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA puszta túlvilági vigaszt értelmezni. Ellenkezőleg! Annak hallatlan pozitív jelentősége van éppen az evilági életre nézve. Lehetőséget ad az embernek, hogy belekapaszkodjék Istenbe, akinek célja van a világgal és igénye van a világra, mégha a tapasztalat azt mutatja is, hogy ezzel az igénnyel kapcsolatban az ember mindig újra csődöt mond, és a világ maga támaszt mindig új nehézségeket a saját célja felé vezető úton. Így segít ez a reménység, ez a hit, hogy az ember a világ tökéletlensége miatt ne váljon rezignálttá, és frusztrálván ne adja fel a harcot. Sőt az eszkatalogikus hit tudja, hogy a világ tökéletlensége, és az ember vétke nem a végső tényező, ami a valóságot meghatározza, hanem van egy cél, amelyet a világ a történelemben ugyan soha nem tud elérni, mégis megéri, hogy ragaszkodjunk hozzá az ember s a világ érdekében, Isten kedvéért. Ebben az értelemben minden biblikus hit ma is eszkatalogikus hit. Ebbe az összefüggésbe tartozik még a halottak feltámadásának reménye is, amely az Ószövetség legkésőbbi irataiban bontakozik ki. Ha az üdvösség teljes érvényre jutása csak a jövőben várható, akkor következetes az a gondolat, amit a két Testamentum közötti időnek egy zsidó irata így fogalmaz meg: „Ó, boldog az, aki abban az időben élhet majd!” (Ps Sál 17,44). Egyúttal azonban felvetődik a kérdés: vajon mi történik a már elhunytakkal? A válasz pedig így hangzik: aki Isten útjához ragaszkodott, az majd feltámad, és részesül Isten teljes üdvösségében. Így a feltámadás reménysége szemléletes tanúsítása annak a hitnek, hogy az ember akkor is kitarthat oda- állásában Isten és a világ mellé, ha ez az út meg is reked az ideiglenesben, töredékesben, sőt ha végső esetben csődbe is kell jutnia. Így a bibliai hit ószövetségi útja végén három elem fedezhető fel: a valóságnak és az ember korlátozott lehetőségeinek józan értékelése; a cél és a világban való feladat felismerése; az a hit, hogy Isten, külsőleg ugyan rejtve, de a hit számára teljes világossággal ott áll a világ mögött, és azt célja felé vezérli. Ebbe a józanná lett, de várakozással és reménnyel teli hitvilágba lépett be a názáreti Jézus, és hozott e hit számára ismét teljesen új fordulatot. Ez azonban már a bibliai hit újszövetségi történetébe tartozik. Az eddigiekre visszatekintve elmondhatjuk, hogy a bibliai—ószövetségi hit valóban történetileg alakult ki és lett az, ami. Hosszú története a régi keleten indul, ott gyökerezik, de Izrael a maga története során olyan tapasztalatokra jutott Istennel és a világgal kapcsolatban, amelyek a hit ókeleti korlátáit széttörték. A bibliai hit mindig is konkrét történeti tapasztalatok közepette nyilatkozik meg, azokra vonatkozik, és azok összefüggésében bizonyítja meg magát. Bármily paradoxon hangzik is: a bibliai hit mindkét lábával a világ valóságának a talaján áll — és éppen így Istenben való hit. Mert úgy tanulta meg, hogy a valóságot egy más dimenzió felől nézze. Olyan dimenzió felől, amely nem azonos ezzel a világgal, de ugyanennek a valóságnak az isteni dimenziója, amelyben mindnyájan élünk, és amelyben hitelesen helyt kell állnunk. A bibliai hitnek ebben a valósághoz és megtapasztaláshoz kötött voltában véleményem szerint nagy ígéret rejlik a mi korunk számára is. A tapasztalatok, amelyek révén a bibliai hit kialakult, az embernek a világ felől szerzett alaptapasztalataihoz tartoznak. És úgy vélem, hogy ezeknek az alaptapasztalatoknak mai konkrét megnyilvánulásai közepette is van ennek a hitnek még mindig hordozó ereje. Fordította Dóka Zoltán
