Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA 55 a későbbi Ószövetség ábrázolja, hogy ti. itt elpártolás történt az eredeti, tiszta Jahve-hittől pogány istenekhez. Sokkal inkább a nomád Jahve-hitnek az Izrael letelepedésével összefüggő, kézenfekvő átalakulása ment itt végbe. Ennek egyenesen egy bizonyos szükségszerűséggel kellett megtörténnie éppen azért, hogy a Jahve-tisztelet el ne veszítse jelentőségét, és ne váljék egy meghaladott nomád vallássá. Már utaltam reá, hogy a Jahve-hitnek erről a fokáról is jelentős impulzusok indultak ki, amelyeknek egy része máig megmaradt. 4. De Izrael története, és ezzel a Jahve-hit története is haladt tovább. Mindenekelőtt belpolitikai folyamatok lettek döntővé. Izrael berendezkedett az országban, és az ennek során átvett kultúrát tovább építette. Bővítették a mezőgazdaságot, új területeket urbanizáltak, nagybirtokok keletkeztek. A növekvő közéleti viszonyok munkamegosztást kívántak. Önálló kézműves rend alakult, megnövekedett a hivatalnokok száma; kifejlődtek annak kezdeti formái, amit ma a szolgáltató vállalatok körének nevezünk. Ebből viszont szociális átrétegződések és különbségek adódtak. Voltak elöljárók és beosztottak. Egyidejűleg a régi cserekereskedelemről áttértek a pénz- gazdálkodásra. Létrejött a különbség szegények és gazdagok között. Aki nem tudott fizetni, az rabszolga lett. Így alakultak ki az elnyomás és jogi egyenlőtlenség első formái és szaporodtak a súlyos jogtiprások esetei. A közösség rendje, amelyet eddig mindig mint végső isteni rendet tekintettek, alapjaiban összezavarodott. Ebben a helyzetben léptek fel a nagy próféták. Teljes élességgel szembesítették a népet gonoszságával, és rámutattak, hogy itt nemcsak a közösség élete elleni támadásról van szó, hanem Isten, az élet teremtője elleni támadásról is. Meghirdették, hogy Isten ezeket a bűnöket nem hagyja büntetlenül és népét számon fogja kérni. És amikor a Kétfolyó földjének két nagyhatalma, Asszíria és Babilónia megindultak, hogy Palesztinát is leigázzák, a próféták nem riadtak vissza, hogy a vereséget, és a nép deportációját Isten megérdemelt, büntető ítéletének nyilvánítsák. Isten, akit a próféták hirdettek, nem a Jó Isten volt, hanem az Űr Isten, aki erőszakkal vette kezébe népe sorsát. Itt ismét lényeges ponton változott meg az istenkép és az istenélmény. Míg korábban abból indultak ki, hogy Isten igazsága alapjában csak a nép üdvét munkálhatja, most a próféták nyomatékkai hirdetik, hogy Isten igazságát sokkal mélyebben kell megragadni, mert az, ha szükséges, saját népe ellen fordul. Isten több, mint a világ jólétének garanciája. Kegyelme nem olcsó kegyelem. Ha kell, válságba taszíthatja saját népét. Hogy ez az új istenértelmezés mennyire forradalmi volt, az talán leginkább az ún. hamis prófétákkal való vitában mutatkozik meg. ök Isten jóságából indulnak ki és úgy vélik: végül is semmi baj nem történhet velünk, talán még két év és a babilóniaiak elvonulnak. Ezzel ők pontosan a hagyományos Jahve-hit konzekvenciáját képviselik. De a próféták ítélete szerint — és a későbbi Ószövetség ítélete szerint is — ők nem értették helyesen az idők jeleit — és Isten jeleit. Ezért nevezi őket a mai Ószövetség „hamis prófétáknak”. Így jutott a régi Izrael — súlyos politikai tapasztalatok révén — olyan istenismeretre, amely szintén alapvető eleme lett mai hitünknek. Többé nem térhetünk vissza a próféták felismerése mögé. Bármennyire helyénvaló Isten kegyelmének hirdetése, Isten nem olyan módon kegyelmes, hogy egyszerűen lehunyja mindkét szemét. Isten nem valami arany ló lepel életünk felett, amely alatt azt csinálhatunk, amit akarunk. Isten tetteink bírája is, aki magatartásunkért számadásra von bennünket.
