Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
56 H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA 5. Izrael, mint állam, elpusztult a világtörténelem akkori viharaiban. Kr. e. 722-ben az asszír támadás során elesett az északi országrész, Izrael, majd Kr. e. 587-ben a babilóniaiak támadása során a déli országrész, Juda. Az országot feldúlták, a lakosság felső rétegét elhurcolták Babilonba. Bár a próféták előre jelezték, saját államiságának elvesztése Izrael számára nemcsak politikai, hanem mély vallásos katasztrófát is jelentett. Csődöt mondott Jahve? Erősebbnek bizonyultak az asszír és babiloni istenek? Egész sor ószövetségi irat van, amely a hitnek ezzel az akkori alapkérdésével birkózik. Ezek Izrael és Juda királyságának történetét beszélik el — éspedig a fogság idejéből visszatekintve s a próféták szemszögéből nézve. Leírják, hogy Izrael a királyság teljes idején mindig újra vétkezett a jog és az igazság, a felebarát és a közösség, és mindezen keresztül Jahve ellen. Itt jelentkezik az a vád is, hogy Izrael Jahve mellett más isteneket is tisztelt. Nem tartotta magát ahhoz az Istenhez, aki már történetének kezdetén ott állt, hanem olyan istenekhez csatlakozott, akiktől szinte magától értetődően várt termékenységet, győzelmet a háborúban és jólétet, akik azonban mindezt nem tudták garantálni. így derült ki, hogy az a sors, amelyet Izrael most elszenvedett, nem Jahve csődjére, hanem Izrael vétkére vezethető vissza. Ezzel a vétek fogalma központi jelentőséget kap Izrael hitében, éspedig nemcsak az egyes ember vétke a privát életben, hanem a közösség vétke is a történelem területén. És én úgy vélem: a bibliai hit ezzel is olyan felismerésre jutott, amely máig nem veszített aktualitásából. Ha a mi világunk problémáit figyeljük, véleményem szerint az a kérdés, hogy számos dolog, amin ma háborognunk kell, vajon nem a mi saját vétkünkre vezet- hető-e vissza —, nem csupán a hit kérdése, hanem olyan kérdés is, amelynek segítségével számos politikai problémát mélyebben tudnánk megragadni. És el tudnám képzelni, hogy éppen a megtérésre való hívás, amely Izraelben a babiloni fogság idején vált hangossá, ma is hallható legyen. 6. De más szempontból is hozott vallásos eszmélődést a babiloni fogság. Két ilyen szempontot emelek ki. Egyfelől azt kezdték megfontolás tárgyává tenni, hogyan is kellett volna viselkedniük, hogy ez a szerencsétlenség ne következzék be, és hogy milyen magatartást kell tanúsítaniok, hogy ne történjék ismét hasonló. A fogság előtti prófétasághoz csatlakozva nőtt annak felismerése, hogy az emberiesség legelemibb alapelvei ellen vétkeztek, és ami ezzel szorosan összefüggött, hogy minden kínálkozó istenhez egyszerűen odafordultak és közben saját Istenüket, Jahvét elfelejtették. Felismerték, hogy a régi jogszabályok többet jelentettek, mint puszta jogszabályt, hogy azokat Isten parancsának kell tekinteniük. így keletkeztek az Ószövetségnek azok a könyvei, amelyek a jogi magatartás követelményét isteni paranccsá emelték. Ennek legfontosabb példájaként csak a tízparancsolatot említem. Itt történt az alapvetés ahhoz, hogy a későbbi időben a törvény a zsidó hit centruma lett. Az idevágó ószövetségi könyvek azonban még nem prédikálnak törvényeskedést, hanem teljes nyomatékkal hirdetik, hogy nem lehet szó Istennel való helyes kapcsolatról, hitről ott, ahol az emberek közötti kapcsolat nincs rendben. És ez a vonás is meghatározza a bibliai hitet mindmáig. Az új eszmélődés egy másik eleme a következő volt: mivel Isten működése a történelem eseményeiben problémává lett, felvetődött a kérdés, vajon
