Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987

1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása

54

H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA

az időjárás és a termékenység istenét. Itt tehát az isteni cselekvés megtapasztalására a teremtés, a természet és a termékenység adott alkalmat.

De Izrael nemcsak érintkezésbe jutott Kánaánnal, hanem a legszélesebb területeken át is vette ezt a sokkal fejlettebb kultúrát, ök is a mezőgazdaság felé fordultak. Városokban kezdtek lakni. Államot alapítottak, királyt választottak, és egy nagy templomot építettek Jeruzsálemben. Mindebből szükségképpen következett, hogy istenképük és istenhitük is kibővült és megváltozott. És nem lepődhetünk meg azon, hogy ez a változás a Jahve- hit alapvető kánaánizálása irányában történt.

Ha pl. a 82. zsoltár azt mondja: „Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött”, akkor itt Jahve egyértelműen a kánaáni El vonásait viseli. Ehhez hasonló, amikor Ézsaiás az elhivatási víziójában Jahvét mint trónon ülő királyt látja szeráfok seregétől körülvéve. És még Jób könyve is ismer hasonló képzetet: Jahve az istenek tanácsában látható és mindegyik isten beszámol, mit látott a földön. Amikor a 2. zsoltárban Jahve a király trónralépésénél azt mondja: „Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged!”, akkor emögött az a kánaáni képzet van, hogy a király El fia, és ezért El megbízásából, mintegy El helyett, neki kell gondoskodnia az országban a jogról és a jólétről. És amikor a szöveg nyomban így folytatódik: „Kérd tőlem és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt” —, akkor Izrael vallását is az ókeleti nemzeti vallások sorában találjuk, ahol a béke nem békés együttélést jelent, hanem az ellenség leigázását. Így nő bele Jahve ebben az időben Izrael hite számára El funkcióiba, mint a világ teremtője, megtartója és bírája: azt az isteni cselekvést, amelyet Kánaánban El nevéhez kapcsolva tapasztaltak és vallottak meg, most mint Jahve tevékenységét tapasztalták és vallották meg. Sőt IMóz 14,22 Jahvét kifejezetten Élnek mondja, aki a menny és föld alkotója.

Ismét álljunk meg röviden és állapítsuk meg: az izraeliták hitének ez a foka is alkotóeleme lett mai istenhitünknek. Hol van olyan keresztyén hit, amely Istent ne tartaná a világ teremtőjének és megtartójának, mint ahogy végső bírájának is? Kétségtelen: mindez a későbbi időben még egyszer lényeges módosuláson ment át, de az ószövetségi hit ezen aspektusának is megvoltak utóhatásai — egészen a mai időkig.

A Jahve-hit kánaánizálása azonban még tovább ment. Bizonyos körökben Jahvét nemcsak mint Élt, hanem mint Baalt, a termékenység istenét tisztelték. Hóseás tanúsítja (2,18), hogy Jahvét így hívták segítségül: „Én Baalom!” És olyan jelentős emberek, mint Saul és Dávid, fiaik közül néhánynak olyan neveket adtak, amelyek a Baal nevet tartalmazzák és kétségtelenül a Baal-hit formáit alkalmazó Jahve-tiszteletre engednek következtetni. Ugyanebbe az irányba mutat, amikor a 104. zsoltár Jahvét úgy magasztalja, mint aki „a felhőket tette kocsijává, a vihar szárnyain jár, a szeleket tette követeivé” (3—4. v.). Ezek a képzetek eredetileg nem Jahvéhoz, nem is Élhez, hanem Baalhoz tartoztak. Most hát Jahve a Baal, aki esőt és termékenységet hoz.

Sőt még többről van szó! Az Ószövetségben hosszú sor utalás van arra, hogy Izraelben, csaknem az egész fogság előtti időben, Jahve mellett még egy sereg más istenséget tiszteltek. Olvassuk csak el egyszer a Királyok két könyvét ebből a szempontból! Lépten-nyomon, gyakorlatilag Izrael minden királya idején, találkozunk azzal a megjegyzéssel, hogy Izrael szenthelyeket épített a magaslatokon, Baalokat, Asérákat és Ástartékat tiszteltek, és mindenféle kánaáni praktikákat gyakoroltak. A jelenlegi szöveg mindezt mint Jahve ellen elkövetett gonoszságot veti Izrael szemére, de ismét egy későbbi kor felől nézve, amelyben — mint látni fogjuk — Jahvét alapvetően megkülönböztették Baaltól és az egyetlen valóságos Istennek ismerték el. Izrael hitének ezt a kánaánizálási folyamatát történelmileg nem szabad úgy megítélnünk, ahogy ezt