Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
HANS HEINRICH SCHMID Az ószövetségi hit kialakulása Lehet, hogy valaki a címbeli témamegjelölés mögé csendben egy kis kérdőjelet tesz. Helyes dolog-e — így kérdezhetné valaki —, a bibliai hitre a „kialakulás” fogalmát alkalmazni? Nem úgy van-e inkább, hogy a bibliai hit az Ószövetségben Mózes által és az Újszövetségben Jézus által kinyilatkoztatott valóság, s a bibliai könyvek az Ószövetségben a mózesi hitnek, az Újszövetségben pedig a Jézusban való hitnek hiteles magyarázatai? Szabad-e e hit mögé kérdezni ahelyett, hogy egyszerűen elfogadnánk azt? A következőkben szeretném megmutatni, hogy a dolog kissé bonyolultabb. Közelebbről, hogy a bibliai hit valóban történetileg alakult ki, és hogy ez éppen alapvető lényegéhez tartozik. Sőt így van ez ma is, amikor a keresztény hit lehetőségét és megjelenési formáját keressük a mi korunk számára. Mert ma is a keresztény hit lényegéhez tartozik, hogy az nem egyszerűen olyan adottság, amivel rendelkezhetünk, hanem annak ma is mindig újra létre kell jönnie, ki kell alakulnia. Ha a kettőt — a bibliai és a mai keresztény hitet — egybevetjük, akkor a betekintés a bibliai hit kialakulásába hallatlanul aktuális jelentőségűvé válik. E betekintésből lényeges kritériumok és szempontok adódnak arra nézve, hogy miként jöhet létre a mi korunkban is mindig újra a hit. Mielőtt a tulajdonképpeni témára térnék, esetleges félreértések elkerülése érdekében szólnom kell néhány szót a Biblia jellegéről. Az ugyanis igaz, hogy a Biblia csak indirekt módon beszél a hit kialakulásáról. Ez azonban a bibliai iratok sajátosságával függ össze. Bár a keresztény egyház a Bibliát saját alapjának tekinti, a kereszténység lényege szerint mégsem könyvvallás. A kereszténység nem betűkből él, hanem a megélt hitből. A hit pedig, ahogy Pál mondja, hallásból van (Rm 10, 17). És a Biblia csak ezzel a megélt hittel összefüggésben Szentírás a keresztény egyház számára. Ez már a bibliai iratok keletkezésére is érvényes. Sem a régi izraeliták, sem az új- szövetségi ősgyülekezet neon iratok alapján jutottak hitre elsősorban, hanem a bibliai iratok a már előzőleg megélt hit lecsapódásai. A próféták felléptek, beszéltek, és ezzel hitet ébresztettek. Szavaikat csak utólag írták le, éspedig rendszerint nem is ők maguk, hanem a hallgatók, akik a konkrét igehirdetés által hitre jutottak, és ezt a hitet foglalták írásos formába. Hasonlóképpen van az Újszövetségben is. Jézus prédikált, betegeket gyógyított, szenvedett és meghalt — és az evangéliumokat csak 3—5 évtizeddel később írták, éspedig olyan emberek, akik Jézus vagy az ősgyülekezet igehirdetése révén jutottak hitre. Amikor az Ószövetség Izrael történetének eseményeit, vagy az evangéliumok Jézus élete eseményeit leír
