Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987

1987 / 1. szám - Kéri Ádám: Nemzettudat, keresztény művészet. Beszélgetés Somogyi Győzővel

48

KÉRI ÁDÁM BESZÉLGETÉSE SOMOGYI GYŐZŐVEL

hoz most sem merek hozzányúlni igazán. Nem érzem magam sem felkészültnek, sem méltónak, hogy például Jézust magát lerajzoljam.

— Nem is tudom, hogy szabad-e őt lerajzolni egyáltalán?

— Nem csak szabad, de kötelező, ámde én nem tudom. Ezek az apokrif népi imádságok, illetve a Parasztbibliában olvasható prózai szövegek azonban segítettek rajtam, mert erős képek vannak bennük, magyar paraszti arcok, népviselet, magyar falusi környezet. Ismerős, leábrázolható világ. Ehhez már mertem nyúlni. Ha valaki bibliai témát rajzol, súlyos gondja ez: milyen korban, környezetbe tegyem, milyen ruhába öltöztessem? Ha csak jelzem a dolgokat, kiüresedik a látvány.

— A Parasztbiblia-rajzokat hitelesnek érzem. A parasztmesék parasztruhái teljesen helyénvalók. De ha a mai egyházművészetre gondolok, hogy lehetne ezt mai környezettel megcsinálni?

— A középkor és a reneszánsz a saját divatja szerint öltöztette a bibliai alakokat. Ezt én is megpróbáltam. Jézus sírja mellé például rohamsisakos modern katonákat állítottam, meghatározhatatlan típusú puskákkal. Mert itt újabb dilemma áll elő: milyen egyenruhát rajzoljak: magyart? németet? oroszt? Egy modern környezet pontos leábrázolása rögtön tévútra, a lényegtől elfelé visz. Munkástémájú grafikáimon is a fenti problémát szerettem volna megoldani —, de sikertelenül. A művésznek szeretnie kell tárgyát, már pedig a mai művész viszonya saját korához más, mint középkori elődjének. Ezért azt gondolom, bibliai képet modern környezettel csak naiv művész festhet, vagy akinek tárgya valójában nem a Biblia. A naiv művészben a középkori lelkűiét is megvan még, nem látja a modern kor problémáit. Mindent megfest, ahogyan eléje kerül, ahogyan látja.

— Miért tartod lehetetlennek, hogy művész modern környezetbe helyezzen transzcendens témát?

— A modern művész szükségszerűen kritikus a környezettel szemben, a középkori pedig kritika nélkül megfestette. Ha én mint modern művész kritikusan ábrázolom a világot, a Biblia csak ürüggyé válik a képemen, mert a mai világ kerül tulajdonképpeni középpontjába. A paraszti vallásosság az én saját világom, azzal én még találkoztam, abból kellő élményeim, emlékeim vannak, ismerem és szeretem.

— Igen, ezért érzem hitelesnek a Parasztbibliában képeidet.

— De látod, Krisztus itt is olyan, ahogy a szentképeken ábrázolják, nem egy magyar paraszt.

— Hogy fel lehessen ismerni. De ki tudja, milyen volt valójában Krisztus?

— Én azt hiszem, tudjuk milyen. 2000 éve mindig ábrázolták. A turini lepel révén Isten szinte felszólított az ábrázolásra. Ez Damaszkuszi Szent János ikonelméletével együtt a hagyományos ábrázolás mellett szól.

— Ez az elmélet olyan hatással volt rád, hogy a képeidbe is beleszólt? Mondj valamit erről.

— A VIII. században iszlám hatásra képromboló irányzat került hatalomra a keleti egyházban. Császárok és zsinatok tiltották az ábrázolást, verették le a képeket a falról. Ekkor alakult ki a szentképek addig magától értetődő kultuszának elmélete Damaszkuszi Szent János nyomán. Lényege: Jézusban az Atyaisten élő képmása, ikonja jelent meg a földön. Ö az elsődleges szimbólum, kép (ikon) Istenről, vele a megfoghatatlan megfogható, az ábrázolhatatlan, a kimondhatatlan kimondható lett. Az ő egyik ábrázolása az Újszövetség. Ezt róla írták, őt ábrázolták betűvel. Ez már egy másodlagos szimbólum, s ezen alapszik azóta is a keresztény tanítás.