Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Czine Mihály: A vox humana irodalma. A csehszlovákiai magyar irodalomról
28 CZINE MIHÁLY: A VOX HUMANA IRODALMA A lírában már az ötvenes évek végén jelentkezett egy nemzedék. Tőzsér Árpád és Cselényi László nemzedéke. A szlovák és a cseh irodalom pezsdülő légkörében saját feladataikra ébredtek. Felismerték, hogy hagyomány nélkül, gyökerek nélkül nincs tartós élet és fejlődés, s azt is, hogy a provinciálisból kitörni csakis az egyetemesbe való fogódzkodással lehet. A magyarság és európaiság igényével néztek szembe a valóságos helyzettel, keserű keménységgel. A későbben indulóknál a korszerűség igénye talán még erősebb is lett; a szlovákiai magyar líra új lehetőségeit többen az avant- garde irányába keresik. A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomban csakúgy, mint a romániaiban, a líra hozta az első eredményeket. A harmadvirágzás is a lírában kezdődött, a némaságra kárhoztatás után először költők jelentkeztek nagyobb számban, s többen, különösen Tőzsér Árpád, Cselényi László és Zs. Nagy Lajos, új utakat is kerestek, sőt találtak. A hatvanas évek elejétől kezdve azonban a próza mintha többször lépett volna nagyobb magasságokba. Méghozzá nem csak a novellában, amely az első köztársaságban is virágzott, hanem a regényben is. Mikor a romániai és a jugoszláviai magyar prózában a nemzetiség életéről még inkább csak vasárnapi színeket festegettek, a szlovákiai magyar regények már címeikben is a realitást idézték: Messze voltak a csillagok (1963), Megtudtam, hogy élsz (1964), Megmondom mindenkinek (1965), Földönfutók (1967), Adósságtörlesztés (1968). Regénybe kínálkozott leginkább az élményanyag, a maguk és az apák sorsa. Tisztázni kívánták, mit éltek meg; feltárni, kibeszélni a valóságot, a megaláztatásokat, hogy soha többé vissza ne térjenek. Eme erőfeszítések eredményeként született meg a csehszlovákiai magyar kisebbségi-nemzetiségi regény, amelyet a két világháború közötti időben a kritika még hiába sürgetett. Dobos László eszméltető realizmusa, Duba Gyula filozofikus, kesernyés, szatírába hajló epikája, Gál Sándor meg-megszakadó sziréna vijjogása, s Grendel Lajos modern hangvételű regényei a magyar próza legjobb lehetőségeit és eredményeit jelzik. A szlovákiai magyar irodalomnak immár erős az irodalomtörténeti-kritikai vonulatá is: Turczel Lajos, Csanda Sándor, Fonod Zoltán, Roncsol László, Szeberényi Zoltán, Révész Bertalan és Zalabai Zsigmond írásai érdemes képét adnak a csehszlovákiai magyar irodalom történeti útjáról és jelenbeli gondjairól.
