Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Szentágothai János: Agy–tudat–keresztény hit
SZENTÁGOTHAI J.: AGY — TUDAT — KERESZTÉNY HIT 11 idegi jelenségek talán legfontosabb talaját képezően az idegelemekben spontán módon — anyagcsereműködésük során — véletlenszerűen aktivitás (idegimpulzusok) jön(nek) létre. Ez véletlenszerű lévén, az egyes idegelemre nézve önmagában nem jelent semmit; egyszerűn az idegsejt létének mellékterméke, valami olyasféle, mint az információátvitel mesterséges rendszereiben a „zaj”. Igen ám, de ha ilyen „zajos” elemek egymást kölcsönösen ingerelni vagy gátolni képesek, az önszervezés eredménye többé-kevésbé stabilis aktivitási minták — ún. dinamikus (térben és időben változó) struktúrák — létrejötte. Ha az idegelemek egymás közötti viszonos kapcsolata nem véletlen- szerű, hanem tervszerűen huzalozott, akkor ez a rendezetlen „zajból” önszervező módon keletkezett aktivitás biológiailag értelmes jelsorozattá tud alakulni, amely pl. akár egy végtagot is tud a rá jellemző lépési ritmusban mozgatni, amint ezt meggyőző kísérletekkel már régebben ki lehetett mutatni. Ha mármost sok százezer, vagy emberben sok millió ilyen elemi ideg- sejthálózatot képzelünk el eléggé tervszerű összeköttetésben, akkor az idegi organizációnak teljesen más képe áll össze. Ebben az idegrendszer már nem hagyományos „tabula rasa” (üres lap), amelyet a külvilágtól beérkező impulzusok késztetnek reflexválaszra, ill. amiben fokozatosan gyűjtjük össze — tanulás útján — tapasztalati és ismereti kincsünket. Épp ellenkezőleg, a kezdeményezés 'az idegrendszer részéről van; ennek „önszervezéssel” keletkezett „dinamikus struktúráival” lépnek kapcsolatba a külvilág ingerei. Az idegrendszer minden állatfaj számára genetikailag meghatározott huzalozásba az állatok többségében bonyolult magatartásformák lehetőségei (hajtóerők, ösztönök stb.) vannak beépítve. Ezek biztosítják, hogy az állat egyszerűbb ingerekre szervezete épségének fenntartására szolgáló reflexekkel válaszoljon. Idegrendszerük teszi képessé őket arra, hogy ökológiai viszonyaiknak megfelelő bonyolult cselekvési programokkal az életre felkészüljenek. Ezen programok vagy minden tanulás nélkül, vagy fejlettebb állatfajokban általában bizonyos adaptációs periódus nyomán működnek. Az ember esete minőségileg eltér még az emberszabású majmokétól is, amennyiben a testtartás, az alapvető mozgásformák, tagjaink és testrészeink védelmére vannak előre beépített reflexeink, de ösztönöknek a legjobb esetben is csak halvány és önmagukban elégtelen nyomai vannak. Agya viszont specifikusan alkalmas az érzékszervein keresztül beérkező legkülönbözőbb jelmintákból másodlagosan bonyolult szimbólumrendszerek (beszéd, elvont fogalmak, sőt, ezek formalizált rendszerei — írás, matematika, zene és más művészi kifejezés „nyelvei”) megteremtésére. Így az idegi organizáció lényegére vonatkozó előző okfejtésünket az emberre vonatkozóan azzal kell kiegészítenünk, hogy az idegrendszer által generált aktivitási minták nem egyszerűen csak a külvilág ingereire adnak biológiailag célszerű válaszokat, és aránylag kicsiny az idegrendszer huzalozásában genetikailag lefektetett magatartási repertoár, de annál jelentősebb az információnak az a hatalmas világa, amit ezek az szimbólumrendszerek nyitnak meg számunkra. Ráadásul ezek közül a legalapvetőbb és elsődleges a beszéd képessége, mely agyunkba valósággal be van „huzalozva” (ma azt is tudjuk, hogy hol), hiszen egyébként érthetetlen lenne, hogy a legtöbb gyermek két éves korára lényegében már beszél; aminek persze előfeltétele, hogy környezetében más beszélő ember legyen és az ehhez szükséges érzékszerve, a (be- széd-)hallása ép legyen. Az említett elméletek egyike sem ad semmi felvilágosítást arról, hogy
