Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - C. G. Jung emlékezéseiből
7§ C. G. JUNG EMLÉKEZÉSEIBŐL hetne. Ez pedig az erósz mezeje. Az ókori Erósz bölcs módon olyan isten, akinek isten volta túllépi az emberi világ határát, ezért sem megérteni, sem ábrázolni nem lehet. Amint azt már sokan mások előttem is megpróbálták, én is közel merészkedhetnék ehhez a démonhoz, akinek működési területe az égbolt végtelen tereitől egészen a poklok sötét mélységéig terjed, de kihalt belőlem a bátorság, hogy megkeressem azt a nyelvezetet, amely képes lenne adekvát módon kifejezni a szerelem beláthatatlan paradoxonait. Erósz egyféle kozmogónosz, teremtő és minden tudások apja-anyja. Ügy érzem, mintha Pál apostol feltételes módja; „Ha szeretet pedig nincsen énben- nem...” minden megismerés közül az első és magának az istenségnek a foglalata lenne. Bárhogy értelmezzék a hittudósok Pál szavait: az „Isten szeretet”, ez a mondat megerősít abban, hogy az istenséget complexio opposi- torumnak tekintsem. Orvosi tapasztalataim, csakúgy, mint a tulajdon életem, szakadatlanuPföltette nekem a szeretet kérdését, én pedig sohasem tudtam rá érvényes választ adni. Jobbal együtt én is elmondhatom: „Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!” (Jób könyve 39, 37—38). Amiről itt szó van, az a legnagyobb és a legparányibb, a legtávolabbi és a legközelebbi, a legmagasabb és a legmélyebb, és soha nem lehet az egyiket a másik nélkül említeni. Egyetlen nyelv sem alkalmas ennek a paradoxonnak a kifejezésére. Akármit mondunk is, az ösz- szességet egyetlen szó sem fejezi ki. Részaspektusok emlegetése mindig vagy túlágosan sok, vagy túlságosan kevés, mert hiszen csakis a teljességnek van értelme. A szeretet „mindent elfedez” és „mindent eltűr” (Pál I. levele a korinthusbeliekhez: 13,7)- Minden benne van ebben a néhány szóban. Hozzátenni semmit sem lehet. Ugyanis a legmélyebb értelemben áldozatai vagy szolgái és eszközei vagyunk a kozmogón „szeretet”-nek. Idézőjelbe teszem a szót, mert jelezni akarom általa, hogy nem csupán óhajt, többre becsülést, kedvezményezést, kívánást és effélét értek rajta, hanem valamiféle, az egyes ember fölött álló egészet, egységeset és osztatlant. Az ember mint rész nem fogja föl az összességet. Sokkal gyöngébb nála. Mondjon ám igent vagy háborodjék föl; akkor is mindig benne leledzik és belé van zárva. Tőle függ és tőle kapja alapjait. A szeretet az ő világossága és sötétsége, be sem látja a végét. „A szeretet soha el nem fogy”, még ha „angyaloknak nyelvén” szólna is, vagy részletekbe menő tudományos aprólékossággal követné is nyomon a sejt életét egészen a legalsó fokozatig. Nevezheti a szeretetet minden lehetséges néven, ami csak rendelkezésre áll, akkor is csak vég nélküli önáltatásba bocsátkozik. Ha csak egy szemernyi bölcsesség lakozik az emberben, lerakja a fegyvert, és az ismeretlent az ismeretlennel jelöli, vagyis Isten nevével. Ezzel bevallja alávetettségét, tökéletlenségét és függőségét, de egyúttal tanúságot tesz amellett, hogy szabadon választott igazság és tévedés között. Fordította Kovács Vera
