Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Paul Tillich: Az örök jelen
8 PAUL TILLICH: AZ ÖRÖK JELEN végtelen áradásában nincs helye a jelennek. Mindazon titkok közül, amelyeket az idő rejt magában, a jelen mibenléte a legtitokzatosabb. Ismét nincs más válasz, mint az örökkévalóság, amely egyszerre foglalja magában az időt és ugyanakkor felette is áll. Valahányszor kiejtjük ezt a szót, hogy „most”, vagy „ma”, megáll számunkra az idő. Igent mondunk a jelenre, és nem törődünk azzal, hogy amikor kimondjuk ezt az igent, a jelen már a múlté. Benne élünk, és minden új pillanatban megújul számunkra. Ez azért lehetséges, mert az idő minden pillanata része az örökkévalóságnak. Az örökkévalóság az; amely megállítja számunkra az idő áradatát. Az örökkévaló „most”, az örök jelen ajándékoz meg bennünket az időbeli „most”-tal. Addig élünk, amíg „tart a ma” — a Zsidókhoz írott levél szavai szerint. Nem mindenki számára nyilvánvaló az „örök jelen” elrejtettsége az „időbeli jelen”-ben. Néha azonban elemi erővel robban be a tudatunkba, és bizonyosságot szerzünk az örökkévalóságról, az idő olyan dimenziójáról, amely belehasít az immanens időbe, és bennünket is olyan idővel ajándékoz meg, amelyet a magunkénak érezhetünk. Azok az emberek, akik soha nem élik meg az örökkévalóság dimenzióját, elvesztik azt a lehetőséget, hogy megpihenjenek a jelenben. Ahogy a Zsidókhoz írott levél mondja, soha nem mennek be Isten nyugalmába. Reménytelenül fogva tartja őket a múlt, vagy a jövő felé menekülve nem tudnak megpihenni a jelenben. Kívül rekednek Isten örökkévaló nyugalmán, amely megálljt parancsol az idő áradatának, és a jelen áldásával ajándékoz meg bennünket. Talán ez napjaink legszembetűnőbb sajátossága, elsősorban a nyugati világban és különösképpen ebben az országban. Hiányzik a bennünket Körülvevő világból a bátorság arra, hogy elfogadja a jelent, mert az a korszak, amelyben élünk, elvesztette az örökkévalóság dimenzióját. „Én vagyok a kezdet és a vég.” Így szólnak az ige szavai hozzánk, akik az idő szolgaságában élünk, akiknek szembe kell néznünk a véggel, akik nem tudunk elmenekülni a múlt elöl, és akiknek szükségünk van a jelenre, mint létezésünk szilárd alapjára. Az idő mindhárom szférájának megvan a maga misztériuma, mindegyik valamilyen nyugtalanságot és szorongást hordoz, és mindegyik a végső kérdéshez irányít bennünket. Csak egyetlenegy válasz van ezekre a kérdésekre: az örökkévaló. Csak egyetlenegy erő van, amely meghaladja az időnek mindent megemésztő erejét: az örökkévaló. Ö, aki volt, van és eljövendő, a kezdet és a vég. Ö ad bocsánatot mindarra, ami a múltban történt. Ö ad erőt és bátorságot, hogy elviseljük, ami a jövőben ránk vár. ö ad nyugalmat az ő örök Jelenlétében. Liska Endre fordítása
