Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Gunnar Stalsett: A Lutheránus világszövetség munkája a budapesti nagygyűlés után
GUNNAR STALSETT A Lutheránus világszövetség munkája a budapesti naggyűlés után 1984 nyarán a világ minden részéről keresztyének gyülekeztek össze Budapest szép és történelmi városába ezzel a mottóval: „Krisztusban — reménység a világ számára”. Istentiszteleteken és megbeszéléseken tettünk bizonyságot hitünkről, és mély keresztyén testvériséget éltünk át a magyar emberekkel. A Biblia olyan reménység alapját adja nékünk, amely több az álomnál. Bizonysággal szól a jövőről, ahogy a Jelenések könyvében olvassuk (7,9—10): „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a királyi szék és a Bárány előtt álltak... és hatalmas hangon kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké ...” A reménységnek és bizonyosságnak ebben a szellemében szólok most a Lutheránus Világszövetség munkájáról. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Magyarországi Evangélikus Egyház részvételét a Lutheránus Világszövetség életében. A magyar egyházi vezetők a Világszövetség megalakulása óta jelentős szerepet játszanak abban, hogy ez a szervezet különböző társadalmi, politikai és kulturális rendben, keleten és nyugaton, északon és délen élő egyházak szolgálatának eszközévé formálódjék. A Magyarországi Evangélikus Egyház óriási erőfeszítései, bőkezűsége és áldozatkészsége tette lehetővé, hogy megtarthassuk Budapesten a VII. nagygyűlést. Maga a nagygyűlés az együttműködés és a bizalomépítés gyakorlásának alkalma volt; ennek az egyház területén túl is nagy a jelentősége. A Lutheránus Világszövetség nevében őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki az egyházban és a társadalomban mindazoknak, akik ezt a nagygyűlést sikessé tették. A Világszövetség életében kezdődő új szakasz maradandó jele volt, hogy egy szocialista orszgban élő tagegyházból választottak elnököt. Egyeseket ez a lépés felkészületlenül ért. A nagygyűlés azonban, demokratikus eljárással, többséggel úgy határozott, hogy valóban itt az ideje a korlátok ledöntésének, és hogy a Világszövetségben befolyás és vezetés szempontjából minden tagegyházat egyenlőnek tekintsenek. Személy szerint örömmel nézek Káldy püspökkel, az új elnökkel való szolgálat elé. Korábban hét évig az Egyházi Együttműködési Bizottságban szolgáltunk együtt alelnökökként, olyan időszakban, amikor valamennyire megismertük a kelet-nyugati együttműködés fontosságát — konfrontáció helyett. Mivel az elnök a Varsói Szerződés egyik tagországában élő egyházból, a főtitkár pedig egy NATO-ország- ban élő egyházból való, sokan, mégpedig nemcsak egyháztagok, nagy figyelemmel kísérik az LVSZ munkáját, irányvonalát.
