Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986

1986 / 1. szám - Fabiny Tamás: Tengerentúli tapasztalatok egyházról, társadalomról és a műanyag karácsonyfákról

F.ABINY TAMÁS: TENGERENTÚLI TAPASZTALATOK 59 mellett példás az együttműködés az egyes felekezeti szemináriumok között is. Nem hogy megtűrik, de egyenesen szorgalmazzák, hogy a hallgatók más teológiákon is vegyenek fel tárgyakat. Erre az ökumenikus nyitottságra saját tanulmányaimból is felhozhatok egy példát: evangélikus lelkészként a római katolikus teológián veszek részt egy szemináriumon, amelyet — egy zsidó rabbi vezet... Ő ugyanis az iskola judaizmus tanszékének pro­fesszora: a Jézus korabeli zsidóság megismerésére igazán ez a legjobb lehe­tőség. A tanév minden harmadának végén hosszabb dolgozatokat kell be­nyújtanunk — a szóbeli vizsga itt szinte teljesen ismeretlen. Egészen kiváló az iskola postgraduális programja, amelynek keretében a már diplomával rendelkezők tanulnak egy-egy tanácsadó professzor rendszeres irányításá­val, többnyire a doktorátusért vagy valamilyen teológiai fokozat megszerzé­séért. Mintegy ötvenen vagyunk ebben a programban, közülük sokan kül­földiek. (kápolna, könyvtár, kávézó) Időnk legnagyobb részét e három helyiségben töltjük. A reggeli áhítatok tartalomban és liturgiában mindig nagyon gazdagok. Sok a jelképes cseleke­det: többnyire nem is csupán illusztrálják a hirdetett igét, hanem önálló életet élnek. Egyik alkalommal mindenki kap egy darab drótot, hogy abból formázzon ki valami jelképet, hogy azt a szomszédjának ajándékozza. Más­kor mindenki csipetnyi sót vesz a nyelvére, hogy annak íze az Isten utáni szomjúságra emlékeztesse. Ismét máskor a lelkész olajjal keresztet rajzol mindazok homlokára, akik gyógyulást keresve az oltárhoz mennek. Sokan gyakorolják továbbá a keresztvetést és a térdeplést: ezek a jelképes mozdu­latok Amerikában nem a felekezeti hovatartozás külsődleges ismérvei. Fel­tűnő az amerikai fiatalok zenei készsége: az éneket általában több hangsze­ren kísérik, igen gyakran fúvósokkal. A spontán négyszólamú éneklés sem igen okoz gondot, az meg szinte természetes, hogy a lelkész a liturgiában sokat énekel. Hallgatók és tanárok naponkénti istentiszteleti és hetenkénti úrvacsorái közössége nyújt alapot a tudományos munkához. Ennek műhe­lye a hatalmas könyvtár, ahol minden könyv szabadpolcos, a mikrofilmes katalógus könnyen kezelhető, és főként igen egyszerű és olcsó a fénymá­solási lehetőség. A könyvtári gubbasztások után bizony jólesik a kávézóban felfrissülni, ami mindig jó lehetőséget ad az egymással való találkozásra, kö­tetlen beszélgetésre is. (gyülekezetek) Ösztöndíjas tanulmányutam fontos területe az amerikai gyülekezetek életé­nek feltérképezése is. Szembeszökő az az aktivitás, lelkesedés, amelyről az elején már szóltam. Egy elszemélytelenedő világban fiatalok és idősek az egyházban igazi közösségre találhatnak. Érezni lehet, szívesen járnak a gyü­lekezetbe; ott legtöbbüknek sajátos feladata is van: az érkezők fogadása, a minden alkalomra sokszorosított istentiszteleti rend és körlevél kiosztása, ige- vagy hirdetésolvasás, perselyezés, kisgyermekekre vigyázás az isten- tisztelet alatt, közreműködés zenével vagy akár liturgikus tánccal stb. Az úrvacsoraosztásban is mindig laikusok segédkeznek. Az istentiszteletek lég­körét két, látszólag ellentétes jelzővel érzékeltethetem: ünnepélyes és csa­ládias. Egyrészt gyakoriak az olyan külsőségek, mint ünnepélyes be- és ki­vonulás zászlókkal és fanfárokkal, másrészt a légkör általában igen kötet­len. Ez olykor szinte harsány hangulatba csap át. Az oldott hangulat meg­

Next

/
Thumbnails
Contents