Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Élet és halál a Biblia fényében
H. H. SCHMID: ÉLET ÉS HALÁL BIBLIAI SZEMMEL IV. 49 Mégis mit mond az Üj szövetség a halálról és a túlvilágról, és mi a funkciója ezeknek a kijelentéseknek az Üjszövetség üzenetének egészében? Mindenekelőtt az tűnik fel, hogy a halálról és a túlvilágról szóló újszövetségi kijelentések nincsenek egymással összhangban. Jézus a kereszten ezt mondja a vele együtt megfeszített latornak: „Ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23, 43) Jézusnak ezek a szavai azt a korabeli elképzelést tételezik fel, hogy aki meghal, egyenesen a túlvilágra jut. Ugyanerre lehet következtetni Pálnak egy mondatából is, amikor azt mondja, szeretne elköltözni és Krisztusnál lenni. Egy másik helyen viszont úgy vélekedik, hogy amikor az utolsó harsona megszólal (vö. a fenti, kései zsidó szövegben az első hat harsonaszó részletes leírását, Pál számára csak a hetedik fontos), akkor támadnak fel a halottak, tehát csak az idők végén. Itt az a szemléletmód érvényesül, hogy a halottak csak később lépik át a túlvilág küszöbét (lKor 15, 22—24). Pontosan ugyanezt olvashatjuk egy másik helyen is (IThessz 4, 16—17): „Mert amint felhangzik ä riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Űr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, velük együtt elragadtatunk az Űr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Űrral leszünk.” A Jelenések könyve még továbbmegy, és az általános feltámadásról beszél. Vagyis a halálról, a túlvilágról és a feltámadásról szóló bibliai elképzeléseket nem lehet egymással összeegyeztetni. Az Üjszövetség nem ad tanrendszert az utolsó dolgokról. Teljesen nyilvánvaló, hogy az Űjszövetségi szerzők nem is törekszenek erre. Csalódnia kell annak, aki ilyen várakozásokkal közeledik a Bibliához. Pusztán arról van szó, hogy az Üjszövetség csak helyenként használ egyes képzeteket, képeket, amelyeket — és ez könnyen kimutatható — rendszerint nem maga alakított ki, hanem a környező világból vett át, és a saját céljának megfelelően alkalmaz. Még ma is érezzük ennek az egyenetlenségnek a következményeit. Ha kerek, lezárt tanítást adna az Üjszövetség a halál utáni dolgokról, akkor vagy elfogadhatnánk, vagy elutasíthatnánk azt. A helyzet ezzel szemben az, hogy egyházon belül és egyházon kívül a legkülönbözőbb elképzelésekkel találkozunk a halált és a túlvilágot illetően. Mi most már a bibliai kijelentésekben az, ami sajátosan keresztyén? Mi az, ami biblikus és keresztyén szempontból fontos, és mi az, ami mellékes? Nem specifikusan keresztyén az a hit, hogy az ember a halál után ilyen vagy olyan formában továbbél. Erről csaknem minden vallás beszél. A Biblia inkább tartózkodó ilyen vonatkozásban. Más vallásoknak sokkal több mondanivalójuk van, és főleg sokkal fantáziadúsabban tudnak beszélni erről. A| halál utáni ítélet gondolata sem speciálisan keresztyén, vagyis az, hogy felelősek vagyunk az életünkért. Az ítélet gondolata megvolt már az ókori egyiptomiaknál és babiloniaknál is. A világ legtöbb vallása tud ilyen ítéletről. Nem nevezhető tehát keresztyén találmánynak. Gyakran hallhatjuk, az a sajátosan keresztyén tartalom, hogy az Újszövetség nem a lélek halhatatlanságáról, hanem a feltámadásról beszél. Ez azonban csak félig igaz. Az megfelel a valóságnak, hogy a lélek halhatat
