Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Élet és halál a Biblia fényében
H. H. SCHMID: ÉLET ÉS HALÁL BIBLIAI SZEMMEL 47 dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és eszte- lenség van bennük, amíg csak élnek. Végül pedig a halottak közé kerülnek. Csak annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. Többet ér egy élő kutya, mint egy döglött oroszlán. Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni, de a holtak semmiről sem tudnak.” (Préd 9,2—5/a) Dániel könyvében, az Ószövetség legkésőbbi iratában szó van egy helyen arról, hogy a zsidó nép, amelynek annyi megpróbáltatást kell elszenvednie, egykor új életre fog feltámadni. (Dán 12,2—3). Itt már kialakulóban van az a feltámadáshit, amellyel az Újszövetségben ismét találkozunk. De még egyszer hangsúlyoznunk kell: két-három ritka hely ez az Ószövetség peremén. Az Ószövetség Istenének ezzel a világgal, az evilági élettel van dolga. Azt akarja, hogy népe ezt az életet rendezze be igazságosan és emberhez méltóan. III. Ennyit az Ószövetségről. De vajon nem egészen más-e a helyzet az Újszövetségben? A feltámadás, Isten országa és az örök élet nem áll-e az Újszövetség mondanivalójának középpontjában? Nincs-e ott az Újszövetségben a Jelenések könyve, amely a halál utáni életről beszél? A Jelenések könyvéről először is hadd jegyezzük meg: talán nem a véletlen műve, hogy ez a könyv az Újszövetség végén van, az evangéliumok pedig az elején. Tudjuk, hogy évszázadokon) át folyt a vita, felvegye-e az egyház ezt az iratot az újszövetségi kánonba. Tudjuk továbbá, hogyan nyilatkoztak a reformátorok erről a könyvről. Zwingli például röviden és velősen ezt mondta: ,,A Jelenések könyvét nem fogadjuk el kinyilatkoztatásnak, mert nem biblikus könyv”. Ezért talán az az ésszerű, ha az evangéliumokból kiindulva olvassuk és értelmezzük a Jelenések könyvét, nem pedig fordítva. Továbbá: ha valaki jobban odafigyel, látnia kell, hogy a Jelenések könyvében tulajdonképpen kevés szó esik a halál utáni életről, sokkal inkább a világ vége történelmi és kozmikus eseményeinek víziószerű képét tárja elénk. Maradnak tehát azok a valóban centrális jelentőségű újszövetségi helyek, amelyek a feltámadásról, az örök életről és Isten országáról beszélnek. Ezeket kell interpretálnunk, és megkérdeznünk, mit akarnak mondani és mit nem. Az alábbiakban csak néhány dologra szeretnék utalni. Az imént röviden egybevettük az ószövetségi elképzeléseket a környező világ elképzeléseivel. Ugyanezt meg kell tennünk az Újszövetséggel kapcsolatban is. Hiszen például feltámadásról gyakran esik szó a zsidó forrásokban is. Sőt az elhunytak sorsáról a kései zsidó irodalomban részletes leírásokat találunk. így például az ún. Énok-apokalipszisben elmondja a szerző, hogyan járta be a túlvilágot Rafael arkangyal kíséretében. Ezt olvashatjuk: „Innen más helyre mentem, és Rafael nyugat felé nagy és magas hegyet mutatott zord sziklákkal. A hegy belsejében négy üres, mély, széles, sima, barlangszerű tér volt, négy közül három sötét, egy pedig világos, és ennek közepén forrás fakadt. Én pedig így szóltam: ’Milyen simák ezek a barlangok, milyen mélyek és milyen barátságtalanok!’ Rafael pedig, a szent angyalok egyike, aki velem volt, azt válaszolta: ’Ezek a nagy üres csarnokok azért vannak, hogy az elköltözöttek lelkeit összegyűjtsék... A lelkek ezekben a csarno
