Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986

1986 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Élet és halál a Biblia fényében

48

H. H. SCHMID: ÉLET ÉS HALÁL BIBLIAI SZEMMEL

kokban fognak tartózkodni az ítélet napjáig, egy bizonyos napig, amikor a nagy megítéltetés bekövetkezik’..

„Akkor megkérdeztem az angyalt: ’Miért van elkülönítve egyik a másiktól? ö pedig azt válaszolta: ’Ez a három azért készült, hogy a halottak lelkeit szétválassza. Az igazak lelkei számára készült egy külön csarnok, ahol egy fénylő vizforrás van. A bűnösök pedig hasonlóképpen más csarnokba kerülnek, miután a földön meghaltak és el'hantolták őket, és ha életükben még nem kerültek ítélet alá. Itt őrzik majd a lelkűket elkülönítve a nagy szenvedésre az ítélet, a büntetés, az örökkétartó kín és a bosszúállás napjáig. Itt fognak megkö- töztetni az űrök idők számára. Külön csarnok készült a panaszlók leikéi részére, akik pusztulásukról adnak hírt, mert életüket hatalmaskodó bűnösök keze oltotta ki. Ez a csarnok pedig olyan emberek lelkei számára van fenntartva, akik nem voltak igazak, hanem bűnösök, vagy egészen istentelenek, és a gonoszok cinkosai voltak. Az ítélet napján lelkeik nem részesülnek büntetésben, de nem is fognak feltámadni.’ ” (Hamvas Béla fordítása alapján).

Vagy itt egy másik példa a kései zsidó túlvilág-kép szemléletességére. Leírás a halottak feltámadásáról az idők végén:

„Hogyan fogja Isten feltámasztani a halottakat az eljövendő világban? Egy nagy harsonát vesz majd a kezébe, 1000 könyök hosszút, Isten singcsontjának mérete szerint, és megszólaltatja majd, és hangja elhallatszik a világ egyik végétől a másik végéig. Az első harsonaszóra megremeg az egész föld, a második harsonaszóra különválnak az elhunytak hamvai (a környező földtől), a harmadik harsonaszó összeilleszti csontjaikat, negyedik harsonaszóra az élet melege járja át tagjaikat, az ötödik harsonaszóra bőr fedi be testüket, a hatodik harsonaszóra lélek és szellem költözik beléjük, a hetedik harsonaszóra életre kelnek és ruháikba öltözve lábra állnak. Mert meg vagyon írva: Jahve, a mindenség Ura meg fogja szólaltatni a harsonákat.” (Akiba rabbi (j-135) tóramagyarázatából)

Hasonló példákat tucatjával lehetne idézni. Ha összevetjük a kései zsidóság iratait és az Üjszövetséget, hasonló a helyzet, mint az Ószövetséggel kapcsolatban. A halálról és a túlvilágról alkotott elképzelések távolról sem játszanak olyan nagy szerepet az Üjszövetségben, és nem is olyan szemléletesek, mint a korabeli környező világ vallásos gondolkodásában. Feltűnő továbbá, hogy azok a keresztyén iratok, amelyek az Újszövetség után keletkeztek, kevésbé szűkszavúak ilyen tekintetben. Az ún. Péter-apokalipszis, amely nem nyert felvételt az újszövetségi kánonba (2. század eleje), leírja például a kárhozottak kínjait és az üdvözöltek gyönyörűségeit. Olvasunk itt a rágalmazókról, akik nyelvüknél fogva felakasztva szenvedik örökkétartó gyötrelmeiket, vagy olyanokról, akiknek izzó láncokkal a testükön kegyetlen démonok kínzásait kell elviselniük. A paradicsomba jutottakat ugyanakkor édes virágillat lengi körül, és egyéb ilyen örömökben van részük. Ennek és más hasonló tartalmú iratoknak a hatása nyomon követhető a középkorban. Dante Divina Commediája itt kétségtelenül csúcspontot jelent. A középkori egyház skolasztikus tanítása, amely a katolikus egyházra lényegében még ma is kötelező érvényű, és amely paradicsomra, tisztítótűzre, a pokol tornácára és pokolra osztja a túlvilágot, sőt az ott-tartózkodók sorsát is befolyásolni kívánja — kétségtelenül nem kizárólag bibliai alapon nyugszik.

Úgy tűnik tehát, hogy a halál és a túlvilág az Üjszövetségben sem játszik központi szerepet.