Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Veöreös Imre: Az egyháztörténelem kerekét sem lehet visszafordítani
VEÖREÖS IMRE: AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEM KEREKÉT ... 33 indult el a Vatikánnak teológiai párbeszéde, alig két évvel a zsinat befejezése után. (Irtunk róla 1983/2. számunkban.) A zsinati eredmények megvalósulásának, továbbfejlődésének és az ökumenikus közeledésnek az utóbbi években mintha hanyatlása következett volna be. Legalábbis erre mutatnak az elmúlt évben egyre sűrűsödő aggódó hangok főként katolikus oldalról, s ezt tanúsítják protestáns tapasztalatok is. A zsinat eredményeit féltőkben fokozódott a nyugtalainság érzete az 1985. november 25. és december 8. között Rómában tartott rendkívüli püspöki szinódust megelőző hónapokban. A restauráció veszélyét látták feltűnni egyházukban. Számtalan külföldi megnyilatkozást idézhetnénk erről, a Vatikán nem egy intézkedését is így lehetett értelmezni. Hazai viszonylatban Cserháti József pécsi megyéspüspök szólaltatta meg ezt az aggodalmat a Vigilia 1985. decemberi számában: „Megtorpanás a keresztény egységmozgalomban?” Megállapítja —némiképp kétféle álláspontot tükröző cikkében —, hogy sokakat zavar az a körülmény, amelyet katolikus oldalon újabban erősen hangsúlyoznak: a felekezeteknek végül is a katolikus egyház teljes hittartalmát kellene elfogadniuk. A számottevő katolikus teológusok többsége — folytatja — ma mégis úgy véli, hogy a fennálló különbségek mégsem választhatják szét többé az egyházakat. Helyesen látja, hogy az alapvető különbség az egyház mivoltának katolikus és protestáns felfogásában van. „Ha a különböző egyházi felfogások egymást kizárják, nem tudunk továbbmenni.” A további párbeszéd fogja megmutatni — fűzi hozzá —, vajon az alapkülöinbségek valóban kizárják-e egymást, vagy pedig nyitottabb formákat kell találnunk egymás megértésére. A „nyitottabb formák” keresése valóban fontos lehetőség, viszont ahhoz a megállapításához nem tudunk csatlakozni, hogy ha az egyházfelfogásra vonatkozó különbségek kizárják egymást, nem tudunk továbbmenni. Az egyházról való tanítás különbözősége nem teheti semmissé a Krisztushoz való tartozást. Lehet a másikat hitben testvérnek tekinteni, ha más is az egyháztanunk. De ezen a nehéz ponton is továbbjuthatunk. Éppen azáltal, amit így jelöl meg: „Pozitiven arra kell törekednünk, hogy a másikat jobban megértsük.” A párbeszéd jelentőségét önkéntelenül aláhúzza cikkének egy egyháztörténeti vonatkozása. Hivatkozik Cajetan bíborosnak Lutherrel folytatott beszélgetésére az augsburgi birodalmi gyűlésen 1519-ben. Cajetannak a beszélgetés utáni véleményét veszi alapul a köztünk levő különbség megítélésére. Aligha hiszem, hogy a mai evangélikus egyházfogalmat ki lehetne fejteni Cajetan akkori összegezése nyomán. „Az egyház szerinte (Luther szerint) csupán az a terület, amelyen az Isten szavát hirdetik, nem pedig szentség, misztérium, ahogyan a zsinat megállapította” — fogalmazza a cikkíró. Nos, egy ehhez kapcsolódó mélyebb párbeszéd valóban elsősegítené a kölcsönös megértést. Erre itt nincs mód, csak két dolgot jegyzek meg. Az egyik az, hogy a liturgiánkban szerepel a niceai hitvallás is ezzel a hatalmas mondattal: „Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat...” (Kiemelés tőlem. — V. I.) A másik pedig: mi is vállaljuk azt a terminológiát, hogy az egyház misztérium. Hiszen a páli levelek „Krisztus testének” nevezik az egyházat, s ez nem képies értelemben hangzik, hanem valóságot jelöl. Az egyház mint Krisztus teste — hitünk előtt egyik legnagyobb titok, misztérium. Ebbe a „testbe” tagozódik bele az egyes keresztyén. Nem lehet közvetlen közösségünk Krisztussal, csak az egyház kebelében — ezt valljuk mi is. így talán tisztább lesz a rólunk alkotott kép. Persze, megmarad az a
