Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Kulturális figyelő
92 KULTURÁLIS FIGYELŐ Elfelejtett értékeink Kalchbrenner Károly, a világhírű gombaszakértő lelkész Kalchbrenner Károly szepesolaszi lelkész száz évvel ezelőtt, 1886. június 5-én hunyt el. Nem ír róla az Egy- háztöTténeti Lexikon, nevét csak néhány régi nekrológ meg gombászati kézikönyv őrzi. Ezért örültünk annak, hogy az Evangélikus Országos Múzeum emléket állított a jeles mikológusnak, a gombák tudósának. Amikor meghalt., Kanitz Ágost egyetemi tanár, az első magyar botanikai folyóirat szerkesztője, ezt írta róla: „Szepesolaszi az egész művelt világban ösmeretes volt arról, hogy ott egy tapasztalt gombász működik.” Kalchb’renner Károly 1807. május 5-én született a Sopron megyei Pöt- telsdorf nevű községben — ma ez Pe- tőfifalva —, ahol édesapja, Kalchbrenner J. János evangélikus lelkész volt. Gimnáziumi tanulmányait Győrött, Pesten, Selmecbányán, Pozsonyban és Sopronban végezte; itt kezdte el a teológiát is. Teológiai tanulmányait Halléban fejezte be. Egy esztendeig a Deák téri evangélikus gyülekezetben szolgált édesapja oldalán. Nemsokára egy életsorsot eldöntő meghívást kapott: 1832- ben Szepesolasziba hívták. Elment, és ott maradt haláláig. Egykori faluja ma mintegy 3800 lakosú község. Szlovák neve Spisske Vlaoky, németül Wallendorf. A történészek megállapítása szerint elzászi vallonok alapították a XIII. században, őket vélték a környék lakói olaszoknak. Innen a község neve. Az evangélikus templom még 'román stílusban kezdett épülni, de a gótika épp úgy rajta hagyta keze nyomát, mint a sajátos felvidéki barokk. A kis gyülekezet llelkészi teendői nem kötötték le a tudásra éhes fiatalember minden energiáját. Ezért Kalchbrenner szorgalmasan kezdte tanulmányozni a latin és a görög klasszikusokat; tehetséges festőnek bizonyult, kisebb életképeket festett; csattanós humoros, ügyes verseket faragott, melyekkel jeles társasági hírnévre tett szert. Hegyet, völgyet járó, természetkedvelő ember volt, így hát 1847-től a botanika iránt kezdett érdeklődni. Ez az érdeklődése az 1860-as években mélyült el. Az autodidakta gombaszakértőből jelentős mikológus lett, aki egyházi munkáját sem hanyagolta el. Ezért 1858-ban esperesnek, majd 1870- ben főesperesnek választották. Mivel ötven éves korától szembajjal küszködött, orvosainak tanácsára egyre többet járta az erdőt és a hegyet, ,.Sze- pesmegye viránydús vidékén” — mint ahogyan ezt egyik ko'rabeli életírója mondja. Nyitott szemmel járt, megfigyeléseit a „Természettudományi Közlöny” meg a „Természettudományi Értekezések” hasábjain tette közzé. Hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd pedig 1872-től rendes tagja. 1874-től Fries professzor (aki Linné nagy hírű utódja volt az uppsalai egyetem botanikai tanszékén), valamint Berkeley professzor tanácsára minden szabadidejét a gombák tanulmányozására szánta. Korabeli méltatója szerint „a jeles tudós, kinek szerénysége volt csak nagyobb tudományánál, oly kiváló hírnevet szerzett mykológiai búvárkodásai és irodalmi tevékenysége által, nemcsak Magyarország, de még inkább a külföld előtt, mint az eddig kevés magyar természettudósnak sikerült”. (Protestáns Egyházi és Iskolai ilap, 1886.) Levelező tagja volt az ausztráliai New Icuth Wales Linnea Society növénytani társulatnak is. A kor legjelesebb szakfolyóiratai — a pétervári akadémia közlönye, a „Nedvigia”, a londoni „Grevillen” és a „Regensburger Flora” közölték írásait. A legnagyobb elismerés mégis az volt számára, hogy dr. Thümen, a Mycotheca Uni- ve'rsalis kiadójának közvetítésével, azzal bízta meg, hogy a különböző földrészeken összegyűjtött gombák meghatározását Kalchbrenner végezze el. így ő határozta meg Martinoff szibériai, Potani és Butschnei mongóliai és északkínai, Schnell kirgiziai gombagyűjtését. Hozzá küldték el meghatározni Müller bárónak a melburne-i botanikus mú