Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Kulturális figyelő
90 KULTURÁLIS FIGYELŐ irodalmon túli zűrzavarnak az egyetemes metaforája, amelyben élünk, s amelynek bizonyos értelemben ez a könyv is a terméke. Az az élethelyzet, amelyben így beszélnek, maga is kaotikus <— tehát démonikus (hiszen la káosz egyszerre jelent ürességet és zűrzavart, a Gonosz műveit pedig alighanem ez a két minőség jellemzi leginkább). Ha itehát fölmutatjuk a nyelvi káoszt — véli a szerző —, akkor hírt adunk a világban uralkodó, létünket fenyegető rossztól is. Esterházy ennek az eljárásnak a segítségével .„eljátssza”, hogy mint író nem tud úrrá lenni a szavakon: nem tud kialakítani egy olyan artikulált beszédmódot, amellyel kifejezhetné, megnevezhetné a világállapotot, amelyben élünk. (Ha megtehetné: már úrrá is lenne fölötte, hiszen a megnevezéssel már némi hatalmat is nyerünk a megnevezetten.) A szerzőnek ez a tehetetlensége mindannyiunk tehetetlenségét példázza a könyvben. Esterházy így egyszerire szereplője és rendezője annak a „játéknak”, ami a mű „telt Terében” folyik. Bonyolult áttételrendszer ez, amelyet a szerző azért hozott létre, mert úgy érzi: „egyenes” beszédmódra sem a helyzetünk nem alkalmas, sem ő maga. Nem akar úgy tenni, mintha erősebb és bölcsebb lenne olvasóinál. De vajon e művön belüli reménytelen küzdelem ábrázolása nem kí- vánt-e legalább akkora írói érőt és autonómiát, mint ami a „sorok között” fölvillantott életproblémák, botrányok közvetlenebb megjelenítésére is elég lett volna? Érzésem szerint jó adag narcizmus és világfájdalom is kell ahhoz, hogy egy rendkívüli tehetségű író „második szándékkal” eleve bukott könyvet írjon ahelyett, hogy a tárgyával megütközve „élesben” vállalná a bukás kockázatát. Lehet persze, hogy kibicként könnyen beszélek. (Ámbár nem tudom, hogy az olvasó csak ki- bic-e ...) Engem mindenesetre a kötetnek azok az írásai ragadtak meg, melyekben a szavak mögül elővillantak megoldhatatlannak érzett erkölcsi-metafizikai problémáink: a Fuharosok- ban a bűn egyetemességének és tetten- érhetetlenségének kínzó tapasztalata, vagy A hely, ahol most vagyunk c. novellában a középszerűség reménytelensége. Leginkább azonban A szív segédigéiben éreztem a valódi, személyes írói küzdelmet — a halállal szembeni közös tehetetlenségünkkel. Ezeken a lapokon Esterházy nem az író küszködéseiről számol be, hanem — ellentétben a kötet többi írásával — szembesít minket közös szenvedéseinkkel. Rakovszky István Ernesto Cardenal: A solentinamei evangélium Budapest 1985. Magvető Kiadó Van valami vonzó és van valami idegen ebben a könyvben számomra.^ Vonzó az istentiszteleti forma, amiben született. A Nicaraguái tó So- lentiname nevű kis szigetén az irodalomtudományban és filozófiában képzett trappista szerzetes és felszentelt pap, Emesto Cardenal körül alakult közösség, a mise folyamán elhangzó evangéliumról a templomban és a mise keretében bibliaköri beszélgetést folytat. Beszélgetésükben először megpróbálják megérteni azt az eredeti szituációt, amit az evangéliumi szakasz ábrázol, és Jézus szavainak eredeti értelmét az eredeti szituációban. Beszélgetésükben másodszor, s az előzőnél is nagyobb igyekezettel, meg akarják érteni, hogy /mit üzen az aznapi evan- ' géliumi szakasz nekik, szegény, elnyomott, kizsákmányolt, tanulatlan halászoknak és parasztoknak. Hogyan értsék önmagukat az evangélium alapján? Hogyan nézzenek a gazdagokra, az elnyomókra, a kizsákmányolókra az evangélium alapján? Mit reméljenek az evangélium alapján? Mit kell cselekedniük az evangélium alapján? Idegen viszont az a magabiztosság, ahogyan kijelentéseket tesznek, ítéletet mondanak, és az, amilyen direkt módon, közvetlenül és egyértelműen al-
