Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Trajtler Gábor: In memóriám Gárdonyi Zoltán
34 TRAJTLER GÁBOR: IN MEMÓRIÁM Az első találkozás után tudtam, kihez kell bekopogtatnom, ha szakmai segítségre van szükségem, mert egymagám nem jutottam tovább. Otthona mindig nyitva állt az útba igazítást kérők előtt. Zsúfolásig megtelt könyv- szekrényéből szakkönyveket adott, gazdag tudásából irányt mutatott. Óráját sohasem nézte, üres kézzel senkit sem bocsátott el. Közös munkáink máig emlékezetesek számomra. A koráljáték szabályait együtt érleltük Fasang Árpád Koráliskolájának elméleti fejezetéhez. Az 1963-ban megjelent Agenda dallamait együtt igazítottuk a magyar nyelvű szöveg fölé. A Koráliskola II. kötete számára darabokat írt, és részt vett az új énekeskönyv szerkesztésének első tárgyalásain is. A legmaradandóbbak azonban számomra és sokak számára azok az órák, amelyeket a Zeneakadémia tantermeiben mint növendékei élhettünk át. Bach-szemináriumot tartott zenetudományi és más szakos, érdeklődő hallgatóknak. A zongorán a Bach-összkiadás fóliánsa. A teljes zenekari anyagot zongorázza, és énekli hozzá az áriákat. Közben meg-megáll a muzsikálásban, és magyarázza nekünk a bachi zene és az alája írt igei szöveg összefüggéseit, így tárul fel előttünk a nagy mester zsenialitása is, hívő mivolta is. Ezeken az órákon ismertük meg igazán Bachot, hiszen még nem voltak kantáta-lemezsorozatok. A 78-as fordulatszámú lemeztechnika mellett nem birtokolhattunk egyetlen passiót sem. Bachot Gárdonyi Zoltántól tanultuk meg, és ezzel együtt még sok minden mást is a régi zenéről, amit akkoriban sem sokan tudtak Magyarországon. Mert Bachról és Lisztről nagyon sokat tudott. Ez a két zseni állt tudományos munkásságának középpontjában. Sokirányú munkásságához tartozott, hogy szaklapokba tanulmányokat, külföldi zenei lexikonba cikkeket írt, alapvető tankönyveket állított össze Bach polifon művészetéről. A Lisztkiadást is ő készítette elő. Fáradhatatlan tudós volt, aki ontotta magából kutatásainak eredményeit. Páratlan tudását közkinccsé tette. A Zeneakadémia professzoraként vonult nyugdíjba. Számára a nyugdíjazást követő évek jelentették a tudományos publikálás és zeneszerzés bőséges esztendeit. Munkásságának lendületét az sem törte meg, amikor családi és más okokból el kellett hagynia szeretett hazáját. Hivatalos kitelepedési engedéllyel a Német Szövetségi Köztársaságban talált otthonra. Innen is tartotta a kapcsolatot az itthoniakkal, immár csak szűk baráti körével. A hozzá bizalommal forduló Református Kántusra bízta zenei örökét. Külföldről is számos művet komponált e kórusnak, egyben az egész magyar musica sacra számára. Üj kórusművek, zsoltárok, nagyméretű organadarabok születése jellemzi ez új alkotói korszakát. Nagyon szerette és ismerte a Bibliát: kórusműveinek többségét bibliai szövegre írta. „Hanyatló egészségi állapotom sajnos nem teszi lehetővé, hogy személyes levélben válaszoljak a számtalan kedves születésnapi jókívánságra. Ezért ebben a formában mondok köszönetét mindazoknak, akik szeretetük jelét adták jublieumi köszöntésükkel. 1986 pünkösd hetében. Zoltán bátyád” Ez a szöveg állt azon a kártyán, amellyel megköszönte a 80. születésnapjára írt jó kívánságokat, s amelyen már csak az aláírás volt az övé. Ezek a sorok rossz sejtéseket ébresztettek bennünk. Hiszen legutolsó magyarországi tartózkodása idején már érezhető volt, hogy az a szívós erő, amellyel élt és dolgozott, megtört benne. 1986. július 27-én hívta magához Teremtője. A magyar muzsikus társadalom egész generációja hajt fejet a távozó tudós előtt. Nekünk, egyházzenészeknek külön példát is mutatott a keresztyén művész igazi magatartására.
