Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Tóth Károly: Miért kell az egyházaknak és a keresztyéneknek a békéért fáradozni?
12 TÓTH KÁROLY: A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA ban érzékelték. Hadd idézzek itt az egyik egyházatyától, Chrysostomostól, aki a Kolossébeliekhez írott levél kommentárjában szó szerint ezeket mondja: „...aki a gyülekezetben az istentiszteletet vezeti, midőn belép a templomba gyakran ezt mondja: Békesség néktek! Amikor pedig prédikálni kezd, ugyancsak így szól: Békesség néktek! Amikor megáldja a gyülekezetei, újra ezt mondja: Békesség néktek! Almikor pedig a szent vacsora befejeződik, így ad hálát: Békesség néktek! (. ..) Hát nem megdöbbentő, hogy mi, akik ily gyakran békességet hirdetünk, mégis egymásra támadunk véres háborúkban? Ugye mennyire formálissá lettek az egyház legszentebb szavai!?” (Johannes Chrysostomos: Kommentar zum Brief an die Kolosser: Texte der Kirchenvater Kösel Vlg. München 1964, Band III. 351—352. old.). A békemunka teológiai alapjainak átgondolása izgalmas és' gyakorlati következményekkel járó feladat. Ezt bizonyítja egy további nehéz teológiai kérdés. A pesszimista keresztyén antropológiára utalok, mely az eredendő bűn miatt azt hangoztatja, hogy mindig voltak és mindig lesznek háborúk, mivel ezek az ember bűnös természetéből fakadnak. Ez az antropológia megreked az ember bűnös természeténél, és megfeledkezik a megváltás és a feltámadás diadalmas győzelméről, amely felszabadít bennünket a legnagyobb félelem, a halálfélelem alól, ahogy azt a Zsidókhoz írt levél nagyon találóan kifejezésre juttatja, mikor Jézus Krisztusról, a nagy Főpapról úgy beszél, mint aki azért jött, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életűkben rabok valának” (Zsid. 2,15). Fel kell tennünk „per analogiam” egy további kérdést is ebben az összefüggésben: vajon a keresztyén teológia nem ugyanazt tette-e a Szentírás más fontos igazságaival, mint a békével? A szeretet, ... a jóság, ... a kegyelem, ... az irgalom — mindennek csak spirituális jelentősége lenne, és semmi hatása a mindennapi életben? Vajon nem az-e az oka a keresztyén egyházakat sújtó nagy ítéletnek, hogy elvonatkoztattuk az isteni kijelentés etikai parancsait a valóságos élettől? Nem ez-e az oka annak, hogy a világ szemében hitelvesztetté lettünk? Nem itt van-e a teológia tévedése annak a kegyességnek, amely elfordul a mindennapi élet kérdéseitől, az etikai feladatoktól és így a békeszolgálattól is? Mindezekre azért utalok, hogy érzékeltessem a békeszolgálat teológiai motívumai feltárásának fontosságát. II. A második kérdés, amelyre választ keresünk így hangzik: mik a céljai a keresztyén egyházak békemunkájának? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, tegyünk egy rövid kitérést és jegyezzük meg, hogy a jelenlegi rendkívül veszélyes világhelyzetben el lehet és el kell jutni az egymástól különböző, sőt az egymásnak ellentmondó ideológiai motivációktól az azonos erkölcsi elkötelezettségig. Ha nem valljuk ezt, akkor tagadunk minden párbeszédet és együttműködést. A különböző motívumoktól az azonos elkötelezettség felé — így hangzott a témája a tavasszal Moszkvában lezajlott Kerekasztal Konferenciának is, amely folytatása volt az 1982-ben tartott „világvallások Béke- konferenciájának”. Arról van itt szó, hogy az emberiséget fenyegető veszély láttán a világnézeti különbségeket félretéve a különböző motivációk által meghatározott életszemléletek azonos feladatok felé fordulnak. Visszatérve a békemunka céljaihoz, ezek pontosabb meghatározása érdekében szükséges gyakorlati szempontból megkülönböztetni hosszú távú és
