Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Bilibok Pétemé: Örökségünk – a szarvasi evangélikus pedagógusképzés
BILIBOK PÉTERNÉ: ÖRÖKSÉGÜNK 85 Ebben átmenetileg szintén történt kísérlet a tanítóképzés megvalósítására. Ezt az iskolát anyagi nehézségei miatt 32 évi működés után (1802—1834) Szarvasra költöztették és a Tessedik-féle épületben helyezték el. Mivel az iskolával mindvégig az esperesség rendelkezett, ezt a kiegészítő tanítóképző oktatást, melynek során mintegy 40 ifjú lépett tanítói pályára, szintén a szarvasi pedagógusképzés részeként tekinthetjük. A békési evangélikus esperesség vezetőit foglalkoztatta a tanítóképzés megoldásának kérdése — ezt mutatja, hogy a Szarvasra áttelepült főiskolában, mihelyt ott berendezkedett, újból felmerült a képzés igénye. 1837-ben Magda Pál igazgató sietett a tanítónak készülő ifjak segítségére gyakorlati mezőgazdasági ismeretek oktatásával. 1845-ben maguk a szarvasi tanítók javasolták, hogy a gimnáziumon belül tanítóképzés induljon és díjtalan közreműködésüket is felajánlották. Vajda Péter támogatta az elgondolást, de korai halála (1846) megakadályozta tervei valóra váltásában. Dr. Bloch (később: Ballagi) Mór igazgatása alatt (1846—48) szorgalmazta, hogy a tanítónak készülő diákok hospitáljanak a helybeli iskolákban s próbatanításokat is végezzenek. Blooh a tantestület megbízásából a reformkori híres protestáns tanári köztanácskozások egyikén 1846-ban Pesten előterjesztette és követésre javasolta a szarvasi kezdeményezést. Az egész országot érintő történelmi események, a forradalom, a szabadságharc a szarvasi iskolát is érintette, diákjai és tanárai egyaránt résztvettek a küzdelmekben. 1849-ben a gimnázium elnéptelenedett. A szabadságharc leverése után pedig szomorú idők jöttek. A tanárokat, diákokat egyaránt zaklatták. Egyeseket kizártak, másokat lecsuktak vagy internáltak a szabadságharcban való tevékenységük miatt. Jól tudjuk, hogy a protestáns egyházak nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek, sok szenvedést álltak ki, amiért elfogadták a trónfosztást, papjaikat, tanáraikat és tanítóikat feleskették a Honvédelmi Bizottmányra. A bosszúállás, majd az önkényuralom éveiben a református és evangélikus -iskolákat „rebellisének tekintette a bécsi udvar, s mindent elkövetett, hogy háborgassa őket. Ennek következtében a békési evangélikus esperesség, élén Placskó István esperessel, minden erőfeszítését a gimnázium megtartásának szentelte, elvesztett nyilvánossági joga visszaszerzésének feltételeit igyekezett megteremteni. E létfenntartási küzdelem miatt a tanítóképzés ügye háttérbe szorult. 1856-ban azonban Tatay István, a gimnázium szép politikai és pedagógiai múlttal rendelkező, tehetséges, makulátlan jellemű igazgatója, már időt szakított arra, hogy a sokáig érlelt képezde tervét papírra vesse. Évről évre fokozatosan lépett tovább a tanítóképzés megszervezésében. Előkészítő osztályt szervezett a gimnázium első osztályához. Ezt szánta a későbbi „mintatanoda” alapjának. További intézkedése folytán a tanítónak készülő ifjak ingyenes ének-zene és rajzoktatásban részesültek. Az 1861. évi gimnáziumi értesítőben megjelent Tatay István és Pecz Gyula közös terve a főgimnázium kebelében működő „tanítóképezde” megszervezésére vonatkozóan. Kiváló terv volt, kissé utópisztikus az akkori viszonyokhoz képest, de keresztülvihető. Három évfolyamú képzést terveztek a főiskola felső osztályaival párhuzamosan. Magyar és szlovák nyelvű gyakorlóiskola céljára a szarvasi evangélikus egyházközség ajánlotta fel iskoláit. Nagy lendülettel folyt a szervezés. A Tataytól korábban megteremtett alapokon már a következő évben megindult a speciális tárgyak oktatása. Hazahívták az egyházi ösztöndíjjal németországi egyetemeken tanuló Benka Gyulát. Tatay már korábban kiszemelte őt a tanítóképző vezető tanárává. Elintézte, hogy külföl
