Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Bilibok Pétemé: Örökségünk – a szarvasi evangélikus pedagógusképzés
BILIBOK PÉTERNÉ Örökségünk — a szarvasi evangélikus pedagógusképzés Napjainkban egyre világosabbá válik, hogy a múlt dicsősége és kudarcai, küzdelmei és eredményei adnak kitartást és erőt a jelenben való munkálkodáshoz és a jövő tervezéséhez. Aki nem értékeli mindazt, amit az előző nemzedékek törekvése, igyekezete, önfeláldozása létrehozott, az csak a mának tud élni, de nem képes építeni a jövőt. Ennek a felismerésnek köszönhető, hogy ma a történeti kutatás, vizsgálódás reneszánszát éli és egyre több tanulsággal szolgál jövőt építő munkánkhoz. Ezért fontos számunkra mindaz, ami Szarvason a pedagógusképzésben az előző két évszázadban történt. Szarvas sajátos történelmi és társadalmi helyzetéből következik, hogy a köznevelés, így a pedagógusképzés is szorosan kapcsolódik az evangélikus egyházhoz. E vonatkozásokról az utóbbi évtizedek kutatásaiban kevés szó esett, pedig nem szabad elfelejteni a nagy erőfeszítéseket, amelyeket egyházunk tett azért, hogy korszerű iskolákban korszerű ismereteket tanulhassanak a fiatalok. Mióta van Szarvason pedagógusképzés? Kezdetét attól az időtől kell számítani, amikor Tessedik Sámuel megszervezte intézetében a tanítói szemináriumot. E szemináriumot (ludimagistrorum seminarium) a Ratio Educa- tionis (1777) tanítóképzési rendszerét követve szervezte, de saját igényei szerint választotta meg a tantárgyakat, a tananyagot és a tanítási módszereket. Tessedik egy 1798-ban megjelent írásából kitűnik, hogy intézete 1795-től működött összes tartozékaival együtt. Ez az év tehát a szarvasi pedagógus- képzés kezdete, mivel a tanítói szeminárium utolsó láncszeme volt tervezetének, s feltétlenül ekkor öltött intézményes formát. Tessedik ezen alkotására a magyar királyi helytartótanács is felfigyelt, s a szarvasi intézetbe delegált ifjakat az ország minden részéből, hogy tanítói képzettséget szerezzenek maguknak. Időközben Tessedik — máig sem tisztázott okok miatt — egy királyi bizottság előtt volt kénytelen ígéretet tenni intézete megszüntetésére. Ez azonban nem érintette a tanítóképzést, mivel az elsősorban a szarvasi népiskolákkal volt kapcsolatos, azok pedig továbbra is működtek. Amikor azonban 1806-ban kénytelen volt minden pedagógiai tevékenységét megszüntetni, ez a pedagógusképzést is érintette, annak is végeszakadt. De más irányban, más vezérfonalat követve tovább folytatódott. A XVIII—XIX. század fordulóján a békés—bánáti evangélikus egyházmegye létrehozta az alföldi evangélikus ifjak továbbtanulása céljából Mező- berényben az „esperességi főiskolát”.
