Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Nagy Gyula: Aktív reménység. A budapesti evangélikus világgyűlés mérlege
20 NAGY GYULA: AKTÍV REMÉNYSÉG A másik fontos vonása volt a világgyűlésnek, hogy — mint röviden már említettük — új összefüggésekben konkretizálta „Vancouver 1983” igazságát: a béke és a világméretű gazdasági-társadalmi igazságosság elválaszthatatlan a világ, a népek és a társadalmak életében. 4. Mit jelentett a világgyűlés hazai egyházunk számára? Ami a hazai egyházunkra gyakorolt hatását illeti, a világgyűlés előkészítésének három éve is, az ifjúsági világtalálkozó és a nagygyűlés három hete is olyan sokszínű, sokoldalú gazdagodást hozott, amelynek értékét még alig tudjuk igazán fölmérni. Az előkészületek „üdvös terhe” 1980 őszétől kezdve — amikor a Lutheránus Világszövetség döntése ismertté vált itthon — hihetetlen erők jöttek mozgásba. A közelebbi előkészítést egy több mint ötven tagú bizottság — ezen belül egy tizennyolc tagú teológiai és sok más kisebb albizottság — végezte. Tizenhat egyházmegyénk lelkészi munkaközösségei két éven keresztül foglalkoztak a nagygyűlés témáival. Értékes volt a Szlovák Evangélikus Egyház bekapcsolódása teológiai dokumentumunk elkészítésébe, a Világszövetség tisztségviselőivel folytatott állandó tanácskozások, és a dialógusunk az NDK evangélikus egyháza képviselőivel a főtémáról. De erőteljes mozgásba hozta a várható nagy esemény egyházunk egész népét, gyülekezeteinket is. Templomokat és parókiákat újítottak meg az egész országban, nagy anyagi áldozatokkal. Egyházi kórusok készültek föl. A gyülekezetek asszonyai, leányai igen szép kézimunkákat készítettek hónapokon át a várva-várt vendégeknek. Közben gyülekezeteink milliókat gyűjtöttek a világgyűlés vendégül látásának kiadásaira. Teher volt mindez egy félmilliós, a világ evangélikusságában „kis egyház” részére? Kétségtelenül az volt —, de „üdvös teher”, amely alatt növekedett hitünk és szeretetünk! A három hét gazdag termése Az ifjúsági találkozó és a világgyűlés három hete alatt hazai egyházunkban valóban minden szem Budapestre irányult. Autóbuszok és különvonatok az ország minden részéből ezreket hoztak a Sportcsarnok felejthetetlen eseményeire, a megnyitó és a záró istentiszteletre. Káldy Zoltán püspök elnökké választása az egész egyház, sőt ország öröme volt, nagy megtiszteltetés a vendéglátó egyház számára is. Százhúsz gyülekezet hetekig izgalommal várta a kilencszáz vendéget a világ minden részéből, és felejthetetlen találkozásokat éltek át, maradandó kapcsolatok születtek a távoli és közeli testvérekkel. Néhány kritika az „asztalok bőségét” kifogásolta. De ezek talán gondolhattak volna arra, hogy ez igazában a „szeretet bősége” volt egy rendkívüli találkozás örömére. S ez a „bűn” ilyen alkalommal talán mégis megbocsátható. A sajtó világvisszhangján belül elhangzott néhány kritikus megjegyzés a magyar egyházi élet és istentiszteleteink „tradicionális jellegéről” — bizonyosan nem jogtalanul. A hagyományos, megszokott formákhoz való ragaszkodás azonban egyházunk erőssége volt évszázadokon keresztül, s ezt nem sajnáljuk ma sem. Reméljük viszont, hogy a világgyűlés ebben a vonat
