Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Dér Endre: Csemeték (novella)
DÉR ENDRE Csemeték Amikor egy reggelen Hajnalka felrettent álmából, még mindig maga előtt látta azt a gyökerestől kidőlt tölgyet, amelyhez gondolatban az apját társította, aki nem is olyan régen halt meg, éppen egy éve. Szeretett volna ettől a víziótól megszabadulni, de az álom még mindig fogva tartotta. — Azonnal vízre kell bocsájtani! — ordította el magát egy kisfiú, aki láthatólag egy sereg munkásnak dirigált, ám senki nem hallgatott rá. Megint elkiáltotta magát a kisfiú: — Azonnal vízre kell bocsájtani! A sok sürgőforgó ember azonban vadul vagdosni kezdte az ágakat, mignem a koronából gally-kupac lett csupán, és egy akkora fadarab, amelyből Hajnalka hegedűt készíthetett. Ehhez a fadarabhoz egyszerre nyúltak mind a ketten, ő és az a bizonyos kisfiú, aki feltűnően hasonlított rá. Ugyanolyan szőke haja volt, mint neki, ugyanolyan nagy, kék, beszédes szeme, a mozdulatai gyorsak, akárcsak az övéi, és azonnal sírvafakadt, amikor a hegedűnek való fadarab Hajnalka kezéhez simult. — Hegedűt készítek belőle, tudod, ez a fa az apám sírjából nőtt, te kivágtad a fát, ez a darabka meg éppen elég lesz hegedűnek. Kifaragom, játszani fogok rajta. A fiú tovább sírt, és egyre azt hajtogatta, hogy a hegedű őt illeti meg, hiszen Hajnalka apja egy fiút is akart, és emlékezzék csak vissza Hajnalka, ő maga is hányszor követelt anyjától egy testvért, s az anyja mindig megígérte: „Legközelebb”. Hajnalka a fiúnak adta az egy szál, hegedűnek szánt fát, mert arra gondolt, hogy talál ő még magának a korona ágaiból furulyának való ágat. A kisfiú megnyugodott, s azon nyomban eltűnt a szeme elől. — Nahát! — ült fel az ágyában Hajnalka, átnyúlt jobb karjával a mellette alvó férfihoz, és most már tudta, hogy ébren van. Mellette szuszogott a férje, aki a ránehezedett kis női kezet maga elé vonta. — Te! Megint apám felől álmodtam. Hatalmas, nagy fa volt... — A fa ledöntve mindig nagyobbnak látszik, az embert is csak halála után tudják megbecsülni... — Nem tudod, mit beszélsz, én mindig tiszteltem az apámat... Csak még gyerek voltam ... S elgondolkodott, hogy mikor és meddig volt ő gyerek . .. Most már egyedüli vágya az volt, hogy minél előbb felnőtté váljon. Szokásához híven reggel hatkor felszökkent az ágyból, elkészítette férjé-
