Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség születése. A hit könyve
7« VEÖREÖS IMRE: AZ ÚJSZÖVETSÉG KELETKEZÉSE valóját veszik alapul: Jézus Krisztus halálának és feltámadásának üdvszerző jelentőségét hirdetik, fonják tovább. Ez volt az az igehirdetés, mely a fiatal keresztyénséget életre hívta és éltette. (Nem véletlen, hogy a reformáció, az egyház megújulása is ebből született.) Ha most összevetjük ezt a Pálnál megfigyelt jelenséget azzal, hogy a négy evangéliumot is, különösen a negyediket, visszafelé hatóan átszövi, formálja ugyanez a mondanivaló (századunk teológiai nyelvén: a kérügma), s Jézus földi élete is a megdicsőült, élő Krisztus felől nyeri el igazi értelmét, jelentőségét —, összekapcsolódnak Pál levelei az evangéliumokkal, és egyértelműen mutatják a keresztyén egyházat teremtő híradás központi tartalmát. Egy nyitott kérdés, ha úgy tetszik: „fátyol”, mégis marad előttünk Pál saját leveleit olvasván: Jézus földi életének történeti közelségében az ő emberi személyéből nem tűnik elénk semmi. A Pál nevét viselő többi levél a legtöbb mai kutató szerint nem aiz apostoltól való. Az ő nyomába lépő más szerzők írták őket, akik a páli tanítást ápolták a későbbi években. Újkori nézőpontból megütközhetnénk rajta, de az ókorban egészen más szemmel nézték ezt a gyakran előforduló eljárást. A későbben élt szerző saját kora helyzetéhez alkalmazta az apostol szellemi örökségét, s ennek nyomatékéül írta levelét a már halott Pál nevében. Miért fontos az illető irat Pál utáni eredetét hangsúlyoznunk, kérdezhetné valaki. Azért, mert így válik érthetővé a másodlagos páli leveleknek az eredeti páli levelektől merőben eltérő stílusa, gondolatvilága és a szövegben tükröződő már későbbi szituáció, mindezzel együtt a levél mondanivalója. Ezeknek a leveleknek a megértése szempontjából, tehát a hit érdekében is felesleges, sőt káros lenne a másodlagosságukat megállapító történeti kutatás ellen tiltakozni. Pál neve ezeken a leveleiken az a fátyol, amelyen keresztül az időben előrehaladó egyház szólaltatta meg Isten mindig új és friss igéjét, s őrizte változott helyzetben, változó módon a nagy apostol tanítását. A thesszalonikaiakhoz írt második levél kapcsolódik Pál eredeti első thesszalonikai leveléhez. Mintegy magyarázza azt. De az első század végén íródván szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a Krisztus visszajövetelét megelőző eseményekre még nem került sor (2,1—10). írója olyan keresztyén körhöz tartozhatott, amelyben Pál régi leveleit tanulmányozták és magyarázták. A kolosszéiakhoz írt levél továbbszövi Pál teológiáját, s a kis- ázsiai gyülekezetekben fellépett, kozmológiai irányú tévtanítókkal szemben Krisztusnak az egész mindenség feletti uralmát hirdeti. 80 körül keletkezhetett Efezusban, ahol különösképpen ápolták a páli örökséget. Az efezu- siakhoz írt levél valószínűleg körlevél volt a kisázsiai gyülekezetekhez (az „Efezusban” megjelölés 1,1-ben a legrégebbi kéziratokból hiányzik). Felhasználja a kolosszéiakhoz írt levelet, és tovább formálja a páli tanítást az első század végének megfelelő helyzetben. Hatalmas témája az egyház. A Timo- theuszhoz írt két levél, a Tituszhoz írt levél a gyülekezeti lelkipásztori szolgálathoz adott útmutatást. Az ismeretlen szerző, aki a páli teológiát alkalmazza az első század fordulójának egyházi helyzetében, az apostol tanítását őrző körhöz tartozhatott, talán Efezusban. A gyönyörű, személyes természetű és az apostol lelkületét híven tükröző részletekkel megerősíteni kívánja a levél apostoli súlyát (pl. lTim 1,12—17; 2Tim 4,6—8). A másodlagos páli levelekben a Pál apostol által hirdetett evangéliumnak az utódok között élő öröksége elevenedik meg — ez önmagában is megrendítővé teszi olvasásukat, s rajtuk át az élő Krisztus szól a századvég gyülekezeteihez és hozzánk.
