Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Andorka Rudolf: Társadalmi beilleszkedési zavarok a mai Magyarországon
ANDORKA RUDOLF: TÁRSADALMI BEILLESZKEDÉSI ZAVAROK 9 teljesen helytállni, személyisége nem lesz elég érett, erős, teherbíró ahhoz, hogy a felnőttkorral óhatatlanul együtt járó problémákon úrrá legyen. A szocializáció vagy személyiségfejlődés folyamatát sokféle esemény és tartós körülmény megzavarhatja, mint a szülők elvesztése, a gyermekkori családon belül az emberi kapcsolatok megromlása, az iskolai és a baráti-kortársi csoportban jelentkező visszásságok. Itt azért nem foglalkozom velük részletesebben, mert Bodrog Miklós a Diakonia legutóbbi (1985/1) számában az öngyilkossággal kapcsolatban sok ilyen lehetséges okot bemutatott. Felmerül a kérdés, hogy az ilyen szocializációs zavarok gyakoribbakká váltak-e az elmúlt évtizedekben a magyar társadalomban. Teljes biztonsággal nem állíthatjuk ezt, mivel magukat a zavarokat nem tudjuk mérni, csak a potenciális zavart okozó körülményeket. Néhány ilyen körülmény gyakorisága (például a válásé) nőtt, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a szülők ma kevesebb időt- töltenek kisgyermekeikkel, mint két-három nemzedékkel korábban, a tágabb rokonság szocializáló szerepe is gyengült, viszont szaporodnak a kifejezetten negatív szocializációt előidéző kortársi kiscsoportok. Bár egyértelműen állíthatjuk, hogy a társadalmi beilleszkedési zavarok alapvető oka a szocializáció valamilyen zavara, és csak az e zavarok következtében sérülékenyebb, kevésbé teherbíró személyiségű embereknél fejlődik ki a társadalmi beilleszkedési zavar, mégsem tekinthetünk el az okok között azoktól a felnőttkori feszültséghelyzetektől, amelyek a nagyfokú alkoholizálást, az öngyilkosságot, a mentális izavar fellépését és legtöbbször a bűnöző karrier kezdetét közvetlenül megelőzik, azt mintegy kiváltják. Az erre vonatkozó magyarországi vizsgálatok következetesen kimutatták az ilyen akut feszültséghelyzetek szerepét. A feszültség származhat családi problémákból, konfliktusokból, elmagányosodásból, a foglalkozási életpálya töréseiből (akár a hirtelen társadalmi felemelkedésből származó megnövekedett felelősségből, akár az életpálya során elszenvedett kudarcokból), munkahelyi nehézségekből stb. Vajon megnőtt-e ezeknek a feszültségeket okozó helyzeteknek a gyakorisága az elmúlt évtizedekben? Szociológiai eszközökkel nem tudjuk ezeket mérni. A szociológiai elméletek azonban két jó értelmezési keretet kínálnak a két anómia-elméletben. Dürkheim elméletében az anómia a társadalom tagjainak viselkedését szabályozó normák meggyengülését jelenti, és akkor következik be, amikor a gazdasági és társadalmi változások üteme erősen felgyorsul. Nem kétséges, hogy hazánkban az elmúlt 40 évben a társadalmi átalakulás igen gyökeres és gyors volt. Nem is csak a szocialista termelési viszonyokra való áttérésre kell utalnunk, hanem a városiasodásra, íoglalkozásváltozásokra, társadalmi mobilitásra, a családi és tágabb emberi kapcsolatok átalakulására, az életmód változására is. Merton elméletében az ainómia a társadalmilag elfogadott célok és eszközök közötti ellentmondást jelenti, konkrétabban azt a helyzetet, amikor a társadalom tagjainak egy része az életcéljait nem tudja megengedett eszközökkel megvalósítani, ennek következtében vagy meg nem engedett eszközökhöz folyamodik, vagy lemond a célok megvalósításáról, mintegy visszavonul vagy kivonul a társadalomból. Feltételezhetjük, hogy a mai magyar társadalomban az általánosan elfogadott életcélok között kitüntetett helyet foglal el bizonyos életszínvonal elérése, viszonylag tágas és jól felszerelt lakás szerzése, egyes tartós eszközök (televízió, személygépkocsi) birtoklása, a gyermekek minél hosszabb iskoláztatása. E célok elérése senki számára sem lehetetlen, de a kedvezőtlenebb anyagi helyzetű, alacsonyabb iskolázottságú rétegek
