Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Fabiny Tamás: Isten kommunikációja a világgal
FABINY TAMÁS: ISTEN KOMMUNIKÁCIÓJA 69 elutasítók szemében — excentrikusnak, ezért vált — mindmáig — sokak gúnyának céltáblájává, ezért vállalta ő is a mártíromságot. Egyedülálló viszont Jézusban, hogy Isten jelenlétét a szavakon és cselekedeteken túl egészen különleges módon is közli: a szentségekben. A ke- resztségben és úrvacsorában az ige mellett szerepet kap a közvetítő elem (a víz ill. a bor és ostya), amely Isten kommunikációjának immár láthatóvá tett jele. Utaltunk már arra, hogy Jézus egy személyben a közlésadó, a kommunikációs csatorna és maga az üzenet. A kommunikációban az üzenetre a kó- doltság a jellemző — így van ez Jézus személyével is. Külső megjelenésében, de legtöbb szavában, cselekedetében is ellene mond a várakozások Messiás-képének: személyét még nem dicsőségben nyilatkoztatja ki, hanem alázatban. Ez a rejtett Krisztus-kép, implicit krisztológia szövi át szavait, ez cselekedetei mozgatórugója. Az általa hordozott üzenet már csak ezért sem függetleníthető személyétől: üzenetét igazán elfogadni, parancsolatait megtartani, a keresztyénség útját járni csak az képes, aki őt Krisztusának ismeri el. Megfordítva is érvényes: Jézusban az ígéretek Messiását felismerni csak az ő egyidejű követésével, sorsának vállalásával lehet. Jézus személyének megítélése így az ember hitének sarokköve. A kommunikáció nyelvén: Jézus személye jeí-lé válik, amelynek jelentés-ét kell az embernek megismernie. Jézus saját szavaival: „Ahogyan Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek” (Lk 11,30). (E kérdéskört külön színezik az „Emberfia” értelmezési, dekódolási lehetőségei.) Lk 11,32-ben pedig már azt is feltárja Jézus, hogy a jel által hordozott jelentést hogyan lehet megtalálni: a niniveikéhez hasonló megtéréssel. Így jutunk ismét a bibliai kommunikáció céljához, vagyis a kommunióhoz, az Istennel való közösség újra megtalálásához. A jézusi kommunikációt szemléletesen a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetése felidézésével kíséreljük meg bemutatni (Jn 4). Feltűnő, hogy Jézus milyen természetes egyszerűséggel töri át az ősi kommunikációs korlátokat: az általa megszólított asszony vallás, nem, szokások, hagyományok, erkölcs tekintetében egészen más volt, mint ő. A kulturális stb. különbözőségeket azonban annyiban figyelembe veszi, hogy alkalmazkodni tud az asszony gondolatmenetéhez, de úgy, hogy annak — mindig félreértésből vagy elterelési szándékból adódó — gondolatát felveszi, ám immár az őáltala jónak látott irányba viszi tovább. Ily módon az alkalmazkodás nem jár együtt az üzenet elsikkadásával, ellenkezőleg: így ér célhoz. Az alábbi ábrából talán kitűnik Jézus vonalvezetésének zsenialitása. A beszélgetés végig két síkon folyik: az asszony által kijelölt mellékvágányokon ill. Jézus határozott vonalvezetésű fővágányán. Látszólag felveszi az asszony fonalát, de olyan mesterien, hogy még azzal is saját gondolatmenetét tudja továbbvinni. Az asszony cikcakkos és Jézus nyílegyenes útja az „én vagyok” önkinyilatkoztatásában találkozik össze.
