Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A bibliai teremtéstörténet — ma
H. H. SCHMID: A BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET 27 Párhuzamok A sok különbség ellenére is egész sor párhuzam állapítható meg a két történet között. Mindenekelőtt hasonló a kiindulópont: a kezdetet itt is, ott is az ősvíz alkotja: Apszu és Tiamat Babilonban, az „ősáradat” a Bibliában. Az „ősáradat” héber megfelelője az Ószövetségben a tehóm, amely etimoló- giailag rokonságban van a Tiamat szóval. Másodszor hasonló az a mód, ahogyan a világ felépítését elképzelik: a mindenség szétválik egy felső és egy alsó világfélre, a vizek közepén pedig üres térség van. A világkép itt is, ott is ugyanaz. Megegyezik továbbá a teremtés eseményeinek sorrendje: először a két világfél szétválása, azután az ég, a föld, a víz, az égitestek, a növények, az állatok és az ember teremtése, majd végül Babilonban a kultusz helyének létrehozása, Izraelben pedig a kultusz idejének megállapítása. A Bibliában a világ keletkezésének időtartama ama híres hét nap, Babilonban az ismertetett beszámolót rendszerint hét táblára írták fel. A megfelelések a legapróbb részletekben is megfigyelhetők: 1 Mózes 2,4 ebben a kijelentésben foglalja össze a bibliai beszámolót: „Ez az ég és a föld keletkezése, amikor megteremtettek.” A keletkezés héber megfelelője szó szerint „utódokat”, a „születések rendjét” jelenti. Annak reminiszcenciája ez a sokkal újabb keletű bibliai elbeszélésben, hogy egykor a megfelelő istenségek születésének egymásra következéseként írták le a világ keletkezését. Különbségek A hasonlóságok mellett azonban sok különbség is van. Mindenekelőtt a Biblia nem beszél sem istenek történetéről, sem istenek harcáról. Itt egyedül Istenről van szó: „És mondta Isten”, „és megteremtette Isten”. Egyetlen formulával kifejezve: Babilonban politeizmus, Izraelben monoteizmus van. De nemcsak a szereplő istenek száma különbözik itt, hanem alapvető különbség van az isten- és világfelfogás terén is. Babilonban a világ elemei valameny- nyien istenek, akiknek az ember védtelenül ki van szolgáltatva. A természet démoni, s a nagyszámú babiloni kultusz és áldozat e démoni erőknek megfékezésére törekszik. A Biblia itt határozottan nemet mond. Tiamat, tehóm, az „ősáradat” nem istennő, hanem egészen közönséges víz, H2O. A tenger nem rosszindulatú istenség, hanem „az összegyűlt víz”; az ég nem isten, hanem csak valamilyen áttetsző anyagból készült szilárd boltozat, amelyen keresztül még most is sejteni lehet a föld feletti vizet (ezért is kék az ég). A nap, a hold és a csillagok nem sorsistenek, mint Babilonban, hanem csak „világítók” (1 Mózes 1,14—18), sőt, ha szó szerint fordítjuk, akkor csak „lámpák”. Ebből következik a legfontosabb különbség Babilon és a Biblia között: Babilonban (akárcsak más ókori vallásokban) az istenek ennek a világnak az istenített elemei és erői, a csillagistenségektől kezdve a termékenységisteneken át egészen a betegség- és szerelemistenségekig, akik mind kultuszt és áldozatot követelnek maguknak. Ezen a ponton szól közbe határozottan a bibliai teremtéselbeszélés: nem, ezek nem istenek, hanem csak dolgok, ennek a világnak a dolgai, Isten pedig az, aki mindezekkel a dolgokkal szemben áll. A Biblia világosan megkülönbözteti Istent és a világot. Isten csak így igazán Isten, és — ez nagyon fontos következmény — a világ csak így igazán világ. Végül is csak így lehet Isten és a világ helyes viszonyáról beszél
