Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Kékén András: A kompromisszum mint etikai probléma
KÉKÉN ANDRÁS A kompromisszum mint etikai probléma A tíz évvel ezelőtt elhunyt Deák téri lelkész emlékezetére közöljük egyik előadását, amelyet 1966-ban gyülekezeti bibliaóra keretében tartott. Jellemzően mutatja Kékén András utolsó másfél évtizedének sajátos értékét: ahogyan gyülekezeti szolgálatába termékenyen beépítette a külföldi teológiai irodalomban és a hazai olvasmányokban végzett széles körű, friss tájékozódását. Az előadás témája és kicsengése is jellemző vonás arcképéhez. (Szerkesztő) Mi a kompromisszum? E latin eredetű szó jelentése: kölcsönös engedmények alapján létrejött megegyezés. Van rá egy jó magyar szavunk, mely a folyamatot is, az eredményt is-jelzi, ez a „megalkuvás”. De valahogy más a magyar kifejezés etikai töltése, mint a latiné. A megalkuvót elítéljük, azt pedig, aki kompromisszumot köt, bölcsnek és reálisnak tartjuk. Nagyon szellemesen ír erről egy magyar író (Mikes György: Anglia papucsban): „Ha egy kontinentális zöldséges 14 shillinget kér egy csomag retekért, a vásárló kettőt ígér és végül is megegyeznek 6 shilling vételárban, ez csúf példája a javíthatatlan kontinentális alkudozásnak; ha azonban mondjuk az angol dokkmunkások négy shilling napi béremelést követelnek, a munkaadók először visszautasítják még a gondolatot is, hogy béremelésről tárgyaljanak, végül pedig hat heti vita után megegyeznek két shilling napi béremelésben, ez újabb példája a bölcs angol kompromisszumos szellemnek. A kettő között a lényeges különbség az, hogy az előbbit a kontinensen gyakorolják, az utóbbit Angliában.” Ez az ironikus különbségtétel nem csupán Anglia és a kontinens viszonylatában érvényes. Egyetemes érvényessége van. Ha én megalkuszom a helyzettel és az emberekkel, akkor azt mondom: szükség- szerű és okos kompromisszumot kötöttem. Ha más megy bele a kompromisszumba, akkor viszont ezt mondom: megalkudott. Mi azonban — akár magunkról van szó, akár másokról — mindenesetre maradjunk a kompromisszum szó használata mellett. Ez komolyabb szó. És erre van szükségünk, mert az ügy maga halálosan komoly. Mivel az egyes embernek is, a közösségnek is alkalmazkodnia kell a természeti, történelmi és szociális miliőhöz, mivel érdekeit a mások érdekeivel, céljait a mások céljaival, elveit a mások elveivel kell összehangolnia, a kompromisszum a közösségi élet egyetlen „modus vivendi”-je. Családi közösség, társbérlet, társadalmi élet, gazdasági együttműködés, külkereskedelem, nemzetközi politika nem is képzelhető el kompromisszum nélkül. A fanatikus egoizmus (tehát: hogy csak az én érdekem a döntő) és a fanatikus idealizmus (tehát: hogy csak nekem van igazam) a pszichológusok szerint nem más, mint rögeszme, kényszerképzet, s így — szerintük — radikálisan következetes, soha senkivel és semmivel meg nem alkuvó emberek csak ideggyógyintézetekben találhatók, s ha nem ott vannak, ahol vigyáznak rájuk és segíteni akarnak rajtuk, hanem a normális emberek között élnek, sőt magas pozíciókat töltenek be, akkor nagy történelmi tragédiák okozóivá válhatnak. A normális ember belátja, hogy a kompromisszum a háború és a tragédia
