Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Kékén András: A kompromisszum mint etikai probléma
70 KÉKÉN ANDRÁS: A KOMPROMISSZUM elkerülésének sokszor egyetlen útja. (Ez a nézete a nemrég elhunyt Nyirő Gyula professzornak.) Mindazt, amit eddig szociológiai és pszichológiai szempontból elmondtunk a kompromisszumról, lehetne tovább dokumentálni, lehetne vitatni is, de nem tesszük, mert minket a kérdés a teológiai etika szempontjából érdekel. Egyházunk mai etikusainak (Niebuhr, Thielicke, Althaus) gondolatmenetét, melynek során elérkeznek a kompromisszumhoz, a következőkben lehetne röviden összefoglalni. A keresztyén etika alapja az Isten parancsa. Mivel ez a parancs abszolút, teljesülésének is feltétel nélkülinek kell lennie. Ámde Isten parancsát nem lehet maradéktalan teljesíteni. Négy okból. Az első ok magában a parancsban van. Feltétel nélkül követeli a szerete- tet és az igazságot. Mi képtelenek vagyunk kiegyenlíteni a szeretet és igazság elvi és gyakorlati ellentétét. Mi csak így tudunk gondolkodni és cselekedni: valamit a szeretetből, valamit az igazságból. Esetleg így: vagy a szere- tetet, vagy az igazságot próbáljuk megvalósítani. És még így: néha a szeretet a fő, néha az igazság. De együtt a kettőt? S mindkettőt feltétel nélkül? Ezt nem lehet. Az isteni parancs telj esi thetetlenségének másik Oka a mi tökéletlenségünkben van. Ha magában a parancsban nem is lenne feszültség, mi akkor sem tudnánik mást mondani, csak azt, amit Pál mondott Róm 7-ben: szándékosan vagy akaratlanul, tudatosan vagy tudatalatti megkötözöttségünk- ből eredően ellene szegülünk Isten parancsának. Mikor elhangzik a parancs: tedd ezt! — bennünk működni ikezd valami „engedetlenségi mechanizmus”, és így felelünk: nem teszem. A harmadik ok a világban keresendő, az emberi miliőben. Ennek egészen más a szerkezete, mint a parancsé. Az egyik négyszög, a másik kör. Nem lehet a parancsot és a világot összeilleszteni. Vagy az egyiknek vagy a másiknak kell csorbát szenvednie. A paranccsal szemben elhangzó szubjektív „nem teszem” mellett ott van a világban benne rejlő objektív akadály: „nem lehet!” A telj esi thetetlenség negyedik oka lehetnek végül az olyan szituációk, melyekbe kerülhetünk, s melyekből bűn nélkül, tehát az isteni parancs megszegése vagy elhárítása nélkül egyszerűen nem lehet kilábolni. Másképpen: sok helyzetből nincs olyan kivezető út, mely bűn nélkül való lenne. Ilyen körülmények között az ember töprengeni kezd: mit tehetünk? Három lehetőségünk van. Az egyik az, hogy halálosan komolyan vesszük az Isten parancsát és ennek következtében radikálisan szakítunk a világgal. Vállaljuk a mártírsá- got vagy a remeteséget. A másik lehetőség az, hogy komolyan vesszük a világot és radikálisan szakítunk az Istennel. Amit két évszázad „sátános” költői (Byron, Prevent, Car- ducd) romantikusan fejeztek ki: emeld fel a fejedet, ember, nincs fölötted semmiféle parancsoló kényúr! —, s amit két évszázad filozófusai elméleti vagy történelmi indoklással hirdettek: ember, cselekedeteid mértéke nem lehet más, csak a magad érdeke vagy a veled együttélők java, — azt korunk embere romantika és filozófia nélkül gyakorolja: szakított Istennel és ügyet sem vet parancsára. E két véglet, a világmegvetés és az istentagadás között ott van számunkra
