Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 95 számolt be az eseményekről és eközben természetesen bizonyos értékelés sem maradhatott el. A 18 napig tartó maratoni tanácskozás után — melyen több mint 800 delegátus, összesen mintegy 3000 hivatalos résztvevő, valamint rendszeresen kereken 1000 látogató volt jelen —, amikor még nem jelent meg a világgyűlésnek a teljes anyaga sem, bizonyára még a résztvevők számára is lehetetlen feladat a sok párhuzamos esemény és megbeszélés áttekintése. Még inkább lehetetlen ez annak, aki nem volt jelen. Mégis igazat kell adni Martin J. Van Elderennek, az EVT folyóirata, az „One World” szerkesztőjének (1983 szeptember), aki hangsúlyozza: amit a jelenlevők a helyszínen átélhettek és hallottak, az csak része az egész eseménynek (ez is a címe szerkesztői hasábjának: „Part of the story”). Még sokat kellene megtudni arról, ami Vancouverben egyáltalán történt, de elkerülhetetlen annak a kérdésnek a föltevése, hogy mindez mit jelent az egyházak és az ökumenikus mozgalom számára. A visszatekintésre még évek múltán is szükség lesz, de már most is el lehet kezdeni. A feladat nagyságát mutatja, hogy öt hónappal az esemény után, amikor e sorok íródnak, még nagyon kevesen vállalkoztak a feladatra, s akkor is elsősorban olyanok, akik jelen voltak. Amszterdam 1948 a Lélek villáma volt, amikor az ökumené legfontosabb eszközét, a szervezetét hozták létre, — Üj-Dellhi 1961 látványos esemény volt, amikor az EVT megjelent a fejlődő világban és beléptek az ortodox egyházak. A keresztyén tanítást (Hit és Egyházszervezet, Faith and Order, Glaube und Kirchenverfassung) és a gyakorlati keresztyénséget (Life and Work, Praktisches Cristentum) előtérbe helyező ökumenikus mozgalmakból létrejött Egyházak Világtanácsának itt lett tagja a Nemzetközi Missziói Tanács, az ökumenikus mozgalom harmadik nagy ága. Uppsala 1968 az igazságos világ lángoló vízióját szította fel — így tekint vissza a korábbi világgyűlésekre Hans Hafenbrack (Lutherische Monatshefte 1983, 9, 389—391). Ezekkel szemben — véleménye szerint — Vancouver 1983 egyáltalán nem hozott előrelépést az ökumenikus mozgalom számára, hanem inkább kihagyást, ahol az avant- garde, az élcsapat, a sietők bevárják a lassan haladó sereget, utóvédet, mert ha ezt nem teszik, akkor teljesen megszakad köztük a kapcsolat. Ügy látja, a keresztyén hit és élet, az egyház egységének és a társadalom megújításának olyan szoros összetartozását hangsúlyozták a fölszólalók és tartalmazzák a határozatok, hogy egyoldalúsággal vádolható mindenki, aki erre az átfogó látásra nincs tekintettel. Ugyanis „nincs béke igazságosság nélkül, nincs egység megújulás nélkül, nem lehet elmélkedés a harc vállalása nélkül” (uo.). Amikor a vancouveri világgyűlést a korábbiak szenzációs eredményeivel és hatásával szemben csupán a „reménység szikrájának” (Hoffnungsfunke) mondja, akkor ez más ugyan, mint amit sokszor tapasztalhattunk vagy vártunk, de mégsem kevés. A látszólag szerény eredményt bizonyos értelemben mégis fejlődésnek lehet tekinteni, nem az ugrásszerű növekedés, hanem talán belső érés értelmében. Erre utal Richard Walker (Lutherische Welt-Information 1983, 35), amikor — egy küldött szavát — a reintegráció fogalmát teszi értékelése kulcsszavává. Sem a látható egység kiformálása nem történt meg, sem a viliág kérdéseit nem oldották meg, a kulturális vagy teológiai különbségek sem lettek jelentéktelenebbek, de az EVT tagegyházai mintha kezdenék a világot és önmagukat is összetettebben látni. Nem hozott új témákat Vancouver, így látja Johannes Hempel drezdai püspök (Lutherische Welt-Information 1983. 35), hanem „a régi, az eddigi témákat pontosabban, konkrétabban és az egyetértés magasabb fokán gondolták végig”. A világgyűlés ugyan igen határozott állásfoglalásban, egyértelműen elutasította az atomfegyvereket és ebben imponáló egységet mutatott, de mint minden kérdésben, itt is az lesz a döntő, hogy az egyházak és a keresztyének mit fognak cselekedni ennek alapján. A kérdés minden vonatkozásban az, miként váltja ki-ki otthon valóra az eredményeket. Ügy tűnik, Allan Boesak előadása, melyben a békének az igazságossággal
