Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984

1984 / 1. szám - ifj. Fabiny Tibor: „Ö, az én próféta lelkem!" A Hamlet mint a Látás Költészete

3»

IFJ. FABINY TIBOR: A HAMLET

Az anglikán egyházban és általában a protestanizmusban a gyónás nem volt szentség, de ugyanakkor mégis mindenki számára elengedhetetlen maradt. Amíg a katolikus egyházban a gyónás olyan szentség, amit csak a pap szolgáltathat ki, a protestánsok a „minden hivő papságát” tanítják, tehát minden hivő a hite által méltó a gyóntatásra.

Shakespeare négyszer is említi, hogy Hamlet wittenbergi diák volt, s azt is tudjuk, mennyire vissza akart menni Luther városába. Nincs olyan Shakes- peare-dráma, ahol ilyen hangsúlyozott volna a főhős egyetemi háttere. Igazat adhatunk Frye-nak, amikor a királyné „gyóntatásának” jelenetét a protestáns egyetemes papság elvének megnyilvánulásaként fogja fel.

Gyónj meg Istenednek;

Bánd meg a múltat; a jövőt kerüld,

S többé ne trágyázd a gyomot, hogy annál Bujábbra nőjön ...

S kezdj a maradttal tisztább életet.

. .. Türtőzzél ma éjjel,

S a holnap-éji megtartózkodás Könnyebb leend ...

A mű e talán egyik legdrámaibb jelenete szemléletesen példázza, hogy az első protestáns évszázad végén hogyan is működött a minden hivő papságának elve.

Hamlet, a beavatott művész, a látnok itt egyúttal „szent” ember: pap, legalábbis a szó protestáns értelmében. Érdemes megfigyelni azt a folyamatot ahogyan Hamlet eleinte bűnei meglátására akarja rávenni anyját. Kérdései záporában kulcsszó lesz a szem. „Van szemed?” — kérdezi többször

is.

Mi ördög volt hát a szem-bekötősdi,

Mely rászedett? szem érzés nélkül, érzet Látás nélkül, vagy fül, szem, kéz nekül,

Szaglás minden nekül, vagy bármi hű Érzéked egy-egy kóros része, így El nem tompulhatott.

(Akárcsak a laodiceabeliekhez szóló üzenetet hallanánk: „szemgyógyító írrai kend meg a te szemeidet, hogy láss!” Jel 3,18)

Az élesen metsző, fájdalmas vágásokra a királyné szeme már-már nyiladozik:

Lelkem mélyébe fordítod szemem,

Hol több olyan folt árnya látszik, amely Soha ki nem mén.

S ekkor újra megjelenik a Szellem. Jellemző módon csak Hamlet, a beavatott, a költő, a vátesz látja őt, mint a sűrített és éles valóság megjelenítőjét. Hamlet attól tart, hogy a Szellem azért jött, hogy számonkérje a kötelező bosszú késleltetésének okát. De a Szellem elsősorban a királyné iránti gyengédségre inti.

S Hamlet, a gyóntatópap, a törvény szigora után evangéliumot hirdet.